Infostart.hu
eur:
388.71
usd:
329.94
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Heim: Jövő tavaszig tarthat a gazdasági visszaesés

Jövőre szerény gazdasági növekedéssel számolnak Magyarországon a jegybank szakértői. Király Júlia, az MNB alelnöke azt mondta: a belföldi fogyasztásban nem várnak radikális változást az ideihez képest. Az idei gazdasági visszaesés megközelítheti a 1,5 százalékot, a forint viszont érdemben nem gyengül majd Heim Péter közgazdász szerint.

A szakember a Joint Venture Szövetség rendezvényén arról is beszélt, hogy a költségvetés kamatkiadásainak csökkenéséhez az országkockázati felárnak kell mérséklődnie. Király Júlia szerint ehhez gazdaságpolitikai fordulatra van szükség; erre pedig a valutaalappal és az unióval kötött megállapodás tenné rá a pecsétet.

Kiemelte, az idén jóval 5 százalék fölött lesz az infláció. A jövő évi prognózist még számolják az MNB szakértői, de az is a három százalékos inflációs cél fölött lesz - tette hozzá. Király Júlia szerint 2013-ban továbbra is a nettó export lesz a hazai gazdaság motorja, a mostani bizonytalan környezetben azonban a beruházások bővülésére nem lehet számítani.

Heim: Eltúlzott a gazdasági gondok miatti aggodalom

Heim Péter közgazdász arról beszélt, az idei gazdasági visszaesés megközelítheti a 1,5 százalékot, a forint érdemi gyengülésére azonban nem számít, ideálisnak egy 290 +/- 5 százalékos forintárfolyamot nevezett az euróhoz képest. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke szerint jövő tavaszig tarthat a gazdasági visszaesés itthon.

Heim Péter lát lehetőséget a monetáris politika lazítására a következő másfél évben. A közgazdász arról is beszélt, hogy az államadósság csökkentésére a jövő év végéig akár 4-5 milliárd eurót is lehet fordítani a jegybanki tartalékból.

Eltúlzott a gazdasági gondok miatti aggodalom - hangsúlyozta Heim Péter, ugyanis elsősorban nem gazdasági, hanem vezetési válság van Európában. Úgy vélte, a következő 10 évben a világgazdaság legalább akkora növekedést érhet el, mint az elmúlt 10 év 3,5 százalékos szintje.

A közgazdász szerint itthon gyorsítani kell az uniós pénzek kifizetését, és arról is beszélt, hogy a bankrendszer állapotán javítani kell. Az extraterheket folyamatosan csökkenteni kell, és el kellene érni, hogy a hitelállomány csökkenése megálljon.

Az Erste elnök-vezérigazgatója, Radován Jelasity is megállapodást sürgetett az IMF-fel és az EU-val. Kiemelte, hogy a banki hitelezés újraindítása kulcsfontosságú a szektornak, amely pusztán költségcsökkentéssel pedig nem tud megfelelő növekedési pályára állni.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×