Infostart.hu
eur:
390.57
usd:
330.99
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Kikényszeríthető-e a hallgatói szerződés betartása?

Komoly terhet jelent majd annak ellenőrzése, betartják-e a végzett diákok a hallgatói szerződést - figyelmeztetett az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Mezey Barna ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a többség aláírja majd a dokumentumot.

Jogászként nagyon szkeptikus a hallgatói szerződések végrehajthatóságát illetően - mondta Mezey Barna az InfoRádió Aréna című műsorában. Az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint közigazgatási feladat lesz és komoly adminisztratív apparátust igényel majd nyilvántartani, hogy ki, mikor, hol bukkan fel, mennyi időt tölt itt, ott, amott.

Egyfelől van egy figyelemmel kísérési feladat, amely egy óriási apparátus létezését feltételezi, másfelől egy behajtó-végrehajtó feladat azokkal szemben, akik nincsenek Magyarországon - magyarázta. Ez pedig akkora terhet fog majd jelenteni a jövőben, amelyről még nem tudni, kik és hogyan tudják majd vállalni.

A rektor egyébként úgy véli, hogy a jelentkezőt zöme alá fogja írni a hallgatói szerződést. Hiszen egyrészt előre lehetett tudni, hogy ilyen lesz, tehát aki államilag finanszírozott helyre jelentkezett, az tudta, hogy alá kell írnia a szerződést, még ha nem is ismerte annak pontos szövegét.

Ráadásul a család nyilván támogatja, hogy a gyerek, ha már bekerült az egyetemre, akkor el is végezze azt, tehát nem fogja neki azt javasolni, hogy ne írja alá a szerződést - tette hozzá.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×