Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.9
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Handó: Egy Ab-döntés sem helyezné vissza a nyugdíjba küldött bírókat

Miután a felmentési okiratokat már kézhez vették, csak a munkaügyi bírósághoz fordulhatnak azok a bírák, akiket a 62 éves nyugdíjkorhatár miatt küldtek el, amennyiben az Alkotmánybíróság megsemmisíti az érintett jogszabályt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde beszélt arról is, hogy nagyon sok minden veszélynek van kitéve a bírói integritás.

Pert kellene indítaniuk azoknak a bíráknak, akik vissza szeretnék kapni korábbi, nyugdíjazás miatt elvesztett állásukat egy esetleges Alkotmány bírósági döntés után - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Handó Tünde.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke emlékeztetett: még az is értelmezési kérdés lehet, hogy mit jelent az általános öregségi nyugdíjkorhatár.

Handó Tünde hozzátette: céljuk eddig is az volt, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek között segítsék a nyugdíjba vonuló bírókat, és a szakma ne veszítse el azt a tapasztalatot, tudást, amivel az érintettek rendelkeznek.

Mint mondta, az indítványok arra irányultak, hogy a bírák jogállásáról szóló törvény bizonyos szakaszait semmisítsék meg. "Amennyiben az Ab ezt megteszi, akkor lehet dolgunk, de nem közvetlenül, hiszen az érintett bírók már kézhez vették a felmentési okiratokat, és a hivatalnak a szolgálati jogviszonyukkal kapcsolatban most további teendője nincs" - fogalmazott.

Ezzel a kérdéssel a törvényhozásnak kell foglalkoznia, illetve azoknak a munkaügyi bíróságoknak, ahová az esetleges keresetlevelek majd beérkeznek - tette hozzá.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke elmondta: elindítottak egy mediációs munkacsoportot, és számítanak arra, hogy a most nyugállományba kerülő bírók igénybe veszik ezt a segítséget.

Bírói integritás


Handó Tünde szerint nagyon sok minden veszélynek van kitéve a bírói integritás, érintetlenség, feddhetetlenség. Sokszor éri vád a bíróságot az ítélkezésben és az igazgatásban egyaránt, mondta, és úgy vélekedett, hogy sok esetben ezek a vádak és kifogások arra is vezethetőek vissza, hogy az emberek nem ismerik a rendszer működését, nem tudják, mit jelent egy ítélkezési folyamat, a jogorvoslati rendszer.

"Nyilvánvaló, hogy ha egy felsőbb bíróság nem hozhatna a korábbiaktól eltérő ítéletet, nem változtathatna meg egy alsóbb szintű döntést, akkor nem is volna szükség rá. De a jogállam nem erről szól" - hangsúlyozta Handó Tünde.

A kérdésre, vizsgálják-e majd, hogy a jelenleg dolgozó bírák érintettek-e korrupcióban, az OBH elnöke azt válaszolta: az újonnan létrehozandó integritás munkacsoportnak nem ez a feladata, ez rendőrség, az ügyészség és a büntetőbíróságok dolga. "Nem belső ellenőrzési testületet akarunk felállítani, hanem az ellenőrzési folyamatot szeretnénk erősíteni, illetve tisztázni, hogyan lehet a veszélyhelyzeteket kivédeni" - fogalmazott.

Ide tartozik az, hogyan kell és lehet a tárgyalóteremben és azon kívül viselkedni a bírónak, milyen magatartást várhat el az ügyfelektől - hozott fel példákat, emlékeztetve, hogy egy bírónak más-más követelményeknek, elvárásoknak kell megfelelnie egy nagyvárosban, illetve egy kisebb településen.

Ha korrupciós ügyek előkerülnek, abból le kell vonni a megfelelő tanulságokat - ismerte le. Nagyon fontosnak nevezte, hogy ha hiba történik a rendszerben, akkor nem el kell fordítani a fejünket, és azt mondani, hogy ilyen a mi bíróságunkon nem fordulhat elő, hanem nyíltan szembe kell nézni ezekkel a helyzetekkel, levonni a jövőre vonatkozó következtetéseket és elhárítani a további veszélyhelyzeteket.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×