Folytatódik a szombat óta tartó hőség, a modellszámítások szerint ha egy-két fokkal vissza is esik a csúcshőmérséklet, a hétvégéig változatlanul rendkívüli forróság lesz.
Hétfőn három melegrekord is megdőlt: a napi legalacsonyabb hőmérséklet rekordja a fővárosban a korábbi 22,3-ról 24,9 Celsius-fok lett, napközben 37,3 fokot mértek Újpesten, ez is jócskán meghaladta az eddigi, 35,7 fokos csúcsot, országosan pedig egy 107 éves rekord dőlt meg: 1905. július 2-án, Orosházán 38 fokot mértek, az előző délután Túrkevén viszont 38,4 fokig emelkedett a hőmérséklet.
A mentők az átlagosnál 15-20 százalékkal kaptak több hívást, de a készenlét megerősítésére még nem volt szükség - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Az országos tisztifőgyógyszerész, az InfoRádióban arról beszélt, hogy a gyógyszerek tárolására kiemelt figyelmet kell fordítani a nagy melegben. Cseh Ildikó közölte, hogy otthon és utazás során is a tájékoztató szerinti körülmények között kell tárolni a gyógyszereket, egyes készítményeket hűtőszekrényben, másokat fénytől védett helyen kell hagyni.
Nagyon erősek a társadalmi szokások, ezért sokan nem tartják be a hőségriadóra vonatkozó tanácsokat - mondta a Napsugárzásvédelmi Tudományos Testület elnöke.
Antal Z. László szociológus szerint hiába a tájékoztatás, sokan még mindig nem látják át, hogy mennyire káros hatásai lehetnek nyáron a napnak. Az UV-sugárzás elraktározódik a szervezetben, és később betegségben jelentkezhet.
Megjegyezte, hogy érdemes lenne tanulni a nap erejét hosszabb ideje megtapasztaló népektől.
Hanganyag: Farkas Dávid





