Az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés tartalmát szabályozó kormányrendeletet az Alkotmánybíróság. A testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg. A jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A kormányrendelet a többi között azt mondta ki, hogy az ösztöndíjas hallgatók az oklevél megszerzése után kötelesek húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő ideig hazai munkaviszonyt létesíteni és fenntartani. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy ez közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot. A testület azt írta: a hallgatói szerződésekre vonatkozó szabályokat törvényben kell meghatározni. --A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája üdvözölte a döntést, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig közölte: az Alkotmánybíróság határozatát figyelembe véve módosítják majd a felsőoktatásról szóló törvényt.
A szabadalmi hivatallal kötött megállapodás értelmében a bejegyzett találmányokat is figyeli a honvédség, és ha használhatót talál, akkor felveszi a kapcsolatot a feltalálóval - mondta a honvédelmi miniszter. Hende Csaba az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt tartott beszámolójában közölte: a magyar hadiipar újjászervezése már megkezdődött; elsősorban a járműgyártásra, a lőszergyártásra és a kibervédelmi képesség fejlesztésére összpontosítanak. A miniszter bejelentette azt is, hogy szerződést kötöttek egy magyar céggel, amely katonai kiegészítőket gyárt.
A hungarikum törvényhez hasonlóan az új földtörvénynél is konszenzusos, vagy ahhoz közeli támogatottságú jogszabály megalkotására törekszik a vidékfejlesztési tárca. Erről azután beszélt a minisztérium vezetője, hogy a törvény vitaanyagáról egyeztetett az ellenzéki pártok képviselőivel. Fazekas Sándor elmondta: az új földtörvény tervezete július 12-én kerül az Országgyűlés elé. A jogszabály célja, hogy a termőföld magyar földművesek tulajdonába kerüljön. Az előterjesztés ennek alapján határozza meg a tulajdonszerzésre, a földhasznosításra és -használatra, továbbá a birtokméretekre vonatkozó szabályokat. --A parlamenti pártok megbeszélésen részt vett képviselői a tárgyalást konstruktívnak nevezték, ugyanakkor jelezték, hogy a tervezet több pontjával nem értenek egyet.
A Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója jó irányba tett lépésnek nevezte az alacsony képzettségűek járulékcsökkentését, de úgy vélte: el kellene halasztani a szuperbruttó jövőre tervezett kivezetését. Palócz Éva az InfoRádióban ezt azzal indokolta, hogy így meglehet a részbeni fedezete a kormány 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi tervének. Hozzátette: a legalább havi 215 ezer forintot keresők szuperbruttójának megtartása 107 milliárd forint költségvetési bevételt jelentene.
Kismértékben javult Magyarországon a fogyasztói bizalom a második negyedévben az előző negyedévhez képest. A GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint a komplex fogyasztói bizalom index értéke - az előző negyedévi tendenciát követve - mintegy 7 pontos növekedés után 132,4 ponton állt júniusban. Kozák Ákos, a GfK piackutató igazgatója ugyanakkor hangsúlyozta: ez még jelentősen elmarad a tavalyi 154,2-es és a tavalyelőtti 172,9-es szinttől.
Ismét megdőlt a budapesti napi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A tájékoztatás szerint kedden Újpesten 37,4 fokot mértek. A korábbi július 3-ai rekord - ugyanitt - 35,7 Celsius-fok volt. Az országos tiszti főorvos hétfő éjfélig meghosszabbította az eredetileg szerda éjfélig elrendelt hőségriadót. Az ÁNTSZ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság továbbra is arra kér mindenkit, hogy a nagy melegben igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a tűző napon, és vegye igénybe a hűtött helyiségeket.
Megkezdődött az ország legrégebbi és legnagyobb hallgatói fesztiválja, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója Velencén. Az idei rendezvény július 8-ig várja a fiatalokat.
Házkutatást tartott Nicolas Sarkozy volt francia elnök irodájában, otthonában és ügyvédjénél a rendőrség. A hatóságok Liliane Bettencourt, Franciaország leggazdagabb asszonyának pénzügyeit vizsgálják, az után nyomoznak, hogy Nicolas Sarkozy öt évvel ezelőtti választási kampányában kapott-e törvénytelenül pénzt a l'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösétől.
Ha ilyen kutyája van, most hívhatja a rendőrséget





