Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Felülvizsgálják az állampárti tisztviselők nyugdíjpótlékait

A parlament döntése értelmében meg kell vonni a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. A jogosultságokat október végéig vizsgálják felül.

Az Országgyűlés hétfőn erről több más nyugdíjtárgyú változással együtt döntött.

Két fideszes és öt jobbikos képviselő javaslata alapján az illetékes miniszternek akkor kell 2013. január 1-jétől megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő részt vett 1945 és 1949 között a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik azokra, akik 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra.

Indoklásuk szerint noha huszonegy évvel ezelőtt felülvizsgálták a nyugdíjprivilégiumokat, olyanok is megtarthatták kiegészítésüket, akik az 1990 előtti rendszerben végzett tevékenységük miatt méltatlanok rá.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×