Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Az anyák jogainak csorbulásától tart az MSZP

A vasárnap életbe lépő munka törvénykönyvének nőkre vonatkozó részeit, illetve a kormányzat abortusztablettával kapcsolatos magatartását bírálta budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP.

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt kifogásolta, hogy megszűnik az anyák védettsége, ha nem jelentik be azonnal terhességüket munkaadójuknak, továbbá beteg gyermekük otthoni ápolása idején is felmondhatnak nekik. A szocialista politikus kritizálta, hogy a kormány a 2013-as költségvetési javaslat szerint befagyasztja a szociális támogatásokat, közben pedig milliárdokat költ más célokra.

Arra hívta fel a miniszterelnököt és a kormányt, hogy a büdzsé tárgyalásakor vegyék figyelembe a családok érdekeit.

Kormos Kata, a szocialista párt szóvivője a munka törvénykönyve kapcsán úgy vélte: még inkább kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat, és mind ez, mind az abortusztabletta körüli "huzavona" csorbítja az emberek jogait.

A szóvivő ideológiai okot gyanít annak hátterében, hogy álláspontja szerint a kormány folyamatosan nehézségeket gördít az abortusztabletta hazai bevezetése elé, holott szerinte nem a politika, hanem az orvostudomány hatásköre lenne megítélni a kérdést.

Leszögezte: a politika nem szólhat bele az állampolgárok szabad döntésére vonatkozó kérdésekbe.

Nem arról van szó, hogy könnyebb lenne az abortusz, hanem egy korszerű egészségügyi beavatkozáshoz való hozzáférésről - emelte ki Kormos Kata, hozzátéve, hogy nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a nem kívánt terhesség megelőzésének, a szexuális felvilágosításnak, és csökkenteni kellene a fogamzásgátló szerek árát.

Hozzátette: olyan környezetet kell teremteni az országban, hogy az abortusz szociális okból való kényszere fel se merülhessen.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×