A Népszabadság írásából kiderül, hogy száznál is több rendőr vehetett részt az elmúlt években Vizoviczki László érdekeltségeinek - a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint - illegális rendőri védelmében. A lap információja szerint a két hete kirobbant rendőrségi korrupciós botrány mellékszálanként heteken, de lehet, hogy már napokon belül párhuzamos nyomozások indulnak, tisztázandó, érintettek-e az ügyben más szervezetek, hatóságok. Az említett száz járőr döntő része a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályához tartozott, akik olykor munkaidőn kívül, de esetleg szolgálati idő alatt civilben láttak el biztonsági őri feladatokat a vállalkozó érdekeltségeinél.
A Magyar Nemzet azt írja, hogy jövőre bővül a mobilpiac. A 2013-ban induló negyedik mobilszolgáltató heteken belül kiírhatja a hálózatfejlesztésről szóló pályázatot. A lap információja szerint a hálózat kivitelezése iránt négy vállalat, a kínai Huawei, a ZTE, a svéd Ericsson és a finn-német Nokia-Siemens érdeklődik.
Az Index cikkéből kiderül, hogy már csak a vádlottak utolsó szó jogán mondott beszéde választja el az ítélethirdetéstől a csepeli kettős-gyilkosság büntetőperét. Az ügyész, és a két vádlott is mást-mást mond arról, mi történt 2009. január 7-én a csepeli általános iskolában, miért kellett meghalnia az intézmény vezetőjének és fiatal kollégájának. A gyilkos lövések leadásával vádolt egykori biztonsági őr egy titokzatos maszkos támadóra mutogat, a bűnsegédként felelősségre vont volt igazgató pedig őrá. Az ügyész szerint ketten együtt tervelték ki és hajtották végre a gyilkosságot.
A Pénzcentrum.hu szerint ősztől kevesebbet kell gyalogolniuk a Ryanair utasainak a repülőjükhöz, a Budapest Airport ugyanis egy könnyűszerkezetű épületet állít fel a 2-es terminál közelében. A lapnak Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta: a könnyűszerkezetű épület egyelőre még csak az engedélyezés fázisában van, és októberre lehet belőle valami.
A Portfolio.hu ismerteti a CNBC interjúját a neves befektetővel. Nincs abban semmi, ha egy ország, vagy egy bank csődbe megy, a világnak ettől még nem lesz vége - mondta Jim Rogers. A spanyol bankmentés ellen ágáló guru jövőre és 2014-re a világgazdasági helyzet romlását, sőt, a 2009-esnél is mélyebb recessziót vár, ez ellen pedig a részvények shortolásával védekezik, vagyis a részvényárfolyamok esésére fogad.






