eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Bocsánatot kért a náci orvosok bűneiért a német orvosi kamara

Bocsánatot kért a náci orvosok bűniért a német orvosi kamara (Bundesärztekammer).

A szervezet pénteken véget ért nürnbergi közgyűlésén elfogadott nyilatkozat szerint a német orvosok közössége "mélyen sajnálja", hogy a náci időkben orvosok, akik a gyógyításra esküdtek fel, az emberi jogokat sértő cselekményeket hajtottak végre. A kamara "megemlékezik a még élő és a már elhunyt áldozatokról, és bocsánatot kér tőlük" - áll a nemzetiszocialista uralom bukása után 67 évvel elfogadott nyilatkozatban.

A mintegy 450 ezer tagú szervezet hangsúlyozta: a legkegyetlenebb bűncselekményeket nem politikai utasításra hajtották végre, hanem szakmai meggyőződésből, az elkövetők között pedig ott volt a szakma számos vezető képviselője.

A kamara elismeri, hogy orvosok felelősséget viselnek "a nemzetiszocialista orvostudomány" bűneiért, és anyagi és szervezeti támogatással hozzájárul a történtek feltárásához - áll a nyilatkozatban.

A náci uralom idején ezrek haltak meg német orvosok által embereken végzett kísérletek következtében. További több mint 200 ezer embernek azért kellett meghalni, mert idegbetegség vagy testi fogyatékosság alapján életre méltatlannak minősítették őket. A kényszersterilizáltak száma 360 ezerre tehető.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×