eur:
393.62
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Elfogadta a nemzeti alaptantervet a kormány - a nap hírei

Június 17-én lesznek az újabb választások Görögországban. Bízik a megegyezésben a tranzakciós illetékről a bankszövetség elnöke. Elfogadta a Nemzeti alaptantervet a kormány. A nap legfontosabb hírei május 16-án.

Görögországban június 17-én lesznek az újabb választások. A pártelnökök abban is megállapodtak, hogy egy magas rangú bírót neveznek ki ügyvezető miniszterelnökké, aki a szavazásig áll majd a kormány élén. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke rendkívüli tájékoztatóján azt mondta: Görögországnak az euróövezetben kell maradnia, de nem lehet megváltoztatni a 130 milliárd eurós görög mentőcsomaghoz szükséges feltételeket. Közben egyre nő a lakosság félelme az államcsődtől. A görögök a hét egyetlen napján 1 milliárd euró értékű magánbetétet számoltak fel komoly gondod okozva ezzel a pénzintézeteknek.

Nagy-Britanniában vésztervek készülnek arra az esetre, ha felbomlana az euróövezet. A Bank of England új inflációs jelentésében az eddigi 1,2 százalékról 0,8 százalékra rontották a brit gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzést.

A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy megegyeznek a kormánnyal a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről. Patai Mihály az InfoRádióban emlékeztetett arra: a bankszövetség elnöksége egy négytagú delegációt nevezett ki, amelynek tagjai a többi között azt is szorgalmazzák, hogy az illetéknek is szabjanak felső határt. Elképzeléseiket a következő napokban juttatják el a kormánynak.

A versenyszférában az érintettek háromnegyede már megkapta a bérkompenzációt, a rendszer jól működik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A támogatásra azok a cégek pályázhattak, amelyeknek az idén gondot okoz az 5 százalékos béremelés végrehajtása.

Kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Kossuth tér rekonstrukcióját a kormány. Az erről szóló kormányrendelet alapján a beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a hatósági ügyeket, amelyek a projekt megvalósításához közvetlenül szükségesek. A kiemelt beruházásoknál a kérelmeket soron kívül kell elbírálni, az ügyintézési határidő pedig legfeljebb két hónap, bizonyos esetekben ennél is rövidebb.

Több mint 5 milliárd forint azonnali átcsoportosítását rendelte el a kormány a vízügyi közfeladatok biztonságos ellátására. 3 milliárd forint a vízügyi igazgatóságoknak, további 2,2 milliárd pedig vízügyi feladatok támogatására jut. A határozat egyúttal elrendelte a vízitársulatok által ellátott közfeladatok felülvizsgálatát.

Minden negyedik beküldött személyi jövedelemadó-bevallás hibás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A hatóság ezért két tájékoztató kisfilmmel segíti a bevallások elkészítését. A benyújtási határidő május 21-e, vagyis hétfő, ezért meghosszabbított nyitva tartással segítik az adózókat a központi ügyfélszolgálatok.

Kényszerhelyzettel indokolták az eladósodott, vagyon nélküli Malév privatizációját az egykori ÁPV volt vezetői. A Budapest Airport magánosítását vizsgáló eseti parlamenti bizottság tagjai a privatizáció okairól, a veszteségek kialakulásáról, a 2007-es privatizációs szerződésről és a Malév versenyképességének javítására tett lépésekről kérdezték a volt vezetőket.

Egységes, korszerű, következetes és hatékony törvénykönyv megszületéséről beszélt a büntető törvénykönyv módosításának parlamenti vitáján az igazságügyi államtitkár. Répássy Róbert az előterjesztésről azt mondta: az új Btk-val szembeni egyik legfontosabb elvárás a szigorúság, amely elsősorban a visszaesőkre vonatkozó rendelkezésekben nyilvánul meg. Az MSZP vezérszónoka színvonalasnak nevezte az előterjesztést, amelynek azonban több pontjával nem értenek egyet. Korábban kifogásait fogalmazta meg az alapvető jogok biztosa és a UNICEF is.

Elfogadta a nemzeti alaptantervet a kormány - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a múlt héten azt mondta: a 2013-ban életbe lépő NAT lényege, hogy szabályozza, milyen nevelési alapelveket kell az iskoláknak betartaniuk, és melyek azok az alapismeretek, amelyeket minden diáknak el kell sajátítania. A vitaanyaghoz 60 szakmai szervezet és 648 magánszemély juttatta el észrevételeit.

Az Ipsos felmérése szerint nem változott érdemben a pártok támogatottsága az elmúlt hónapban. A május első felében végzett kutatás szerint a teljes népesség körében továbbra is a Fidesz áll az élen 16 százalékkal, a pártoktól távolságot tartók aránya ugyanakkor 51-ről 54 százalékra nőtt. A biztos szavazó pártválasztóknál a Fidesz 37, az MSZP 28, a Jobbik 19, az LMP 8 a Demokratikus Koalíció 4 százalékot ért el.

Hágában megkezdődött Ratko Mladic, az 1992 és 95 közötti boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere a Nemzetközi Törvényszéken. Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetővel együtt a 70 éves Ratko Mladicot tartják az egyik fő felelősnek az 1995-ös srebrenicai népirtásért, valamint Szarajevó több ezer halálos áldozatot követelő, több hónapig tartó ostromáért.

Megalakult az új francia kormány. Az új baloldali kabinet összetételét szerda este hozta nyilvánosságra Francois Hollande, akit kedden iktattak be hivatalába.

Wes Anderson Holdfény királyság című komédiájával megkezdődött a 65. cannes-i filmfesztivál. Az Arany Pálmáért 22 alkotás versenyez a 12 napig tartó rendezvényen. Magyarországot az idén Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című filmje képviseli.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×