Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A dízelesek örülhetnek jobban a jövő héten

A héten tovább csökkent az üzemanyagok dollárban mért jegyzésára, azonban ezt a kedvező hatást a forint árfolyamának gyengülése csaknem egészében erodálta. A benzin esetében emiatt várhatóan szinten marad majd az ár a hazai kutakon, a gázolaj ára azonban pár forinttal lejjebb kerülhet szerdától - írja a Portfolio.hu.

Az utóbbi hetek várakozásoknál gyengébb makroadatai az olaj keresleti kilátásainak gyengüléséhez vezetett, ami a kínálati félelmek elmúlásával a 110 dolláros szint közelébe nyomta a Brent árfolyamát.

Az olaj árfolyamának esésével párhuzamosan a finomított termékárak is sokat csökkentek. A benzin esetében 2,8 százalékkal, a gázolajnál pedig 4,2 százalékkal esett a heti átlagos jegyzésár. A benzin jegyzésára így az utóbbi hetekben már nagyon sokat esett, aminek az oka az, hogy májusban egyre több finomító tér már vissza a tavaszi karbantartásokról, és úgy tűnik a következő hónapokban nagyobb finomítói kapacitások lesznek működésben, mint amit korábban sokan vártak.

Eközben azonban a nemzetközi befektetői hangulat romlott, a forint árfolyama pedig sokat gyengült a dollárhoz képest. A hazai fizetőeszköz a héten 222,2-es átlagot ért el, miközben múlt héten 216,1-es szinten állt a jegyzés. Mindezek következtében forintban mérve a benzin átlagára 0,1 százalékkal, a gázolajé pedig 1,5 százalékkal került lejjebb.

Az utóbbi napok ármozgásai alapján a gázolaj ára szerdától tovább csökkenhet Magyarországon, a benzin esetében azonban az is előfordulhat, hogy az ár egyelőre szinten marad. Ha lesz, várhatóan a dízel esetében sem lesz nagy áresés, literenként 3 forint körüli változásnak lehet tere - derül ki a Portfolio.hu elemzéséből.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×