Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Úgy tűnik, csak jövő hét után lesz meg Schmitt Pál utóda

Péntekig kért és kapott türelmet az ellenzéki pártoktól Lázár János fideszes frakcióvezető az államfőválasztással kapcsolatban - hangzott el a parlamenti frakciók hétfő délutáni egyeztetése után. A Jobbik nem vett részt a megbeszélésen, a képviselőcsoporttal nem rendelkező Demokratikus Koalíció viszont igen. Jelenleg úgy tűnik, hogy leghamarabb az április 23-i héten lehet új köztársasági elnöke az országnak.

A Magyar Szocialista Párt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés négyötöddel, tehát az ellenzék bevonásával válassza meg a plágiumbotránya miatt lemondott Schmitt Pál utódát. Az MSZP-frakció azonban péntekig nem terjeszti a Ház elé az erről szóló nyilatkozattervezetet, ugyanis Lázár János, a kormánypárti képviselőcsoportok szövetségének vezetője megígérte, hogy pénteken délben újra tárgyalóasztalhoz ül a frakciókkal, és elmondja nekik, hogy a kormányoldal április 16-án milyen elvek alapján kezdi meg a jelölési folyamatot.

Erről Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő beszélt a Jobbik távollétében, a frakcióval nem rendelkező Demokratikus Koalíció jelenlétében megrendezett egyeztetés után. Az ellenzéki politikus szerint Lázár János támogatásáról biztosította a javaslataikat, kivéve azt, hogy az új államfő semmiképpen se legyen pártpolitikus.

A Lehet Más a Politika is azt szeretné, ha az új, lehetőleg pártpolitikai múlttal nem rendelkező államfőt konszenzussal választaná meg a parlament, helyreállítva ezzel a köztársasági elnök intézményének tekintélyét - mondta a párt frakcióvezetője. Jávor Benedek kérdésre válaszolva hozzátette: mivel a jelöltállításhoz 78 képviselő aláírására van szükség, ennyi frakciótagjuk pedig nincs, nem lesz saját jelöltjük, mert méltatlannak tartanák, hogy "egy esélytelen embert lökjenek be ebbe a procedúrába"

A Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselője, Varjú László hasonlóképpen nyilatkozott. Pártja olyan embert látna szívesen a Sándor-palotában, akinek tekintélye Göncz Árpádéhoz mérhető.

Lázár János fideszes frakcióvezető röviden beszélt. Azt mondta, hogy az MSZP javaslatainak többsége megfontolandó, és pénteken délben tájékoztatja az ellenzéket a kormánypárti frakciószövetség álláspontjáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×