A józan paraszti ész azt diktálná, hogy a nagyobb kiszerelésű termék fajlagosan olcsóbb, ehhez képest sokszor azt tapasztalhatjuk, hogy ugyanazon termék esetében drágább a nagyobb kiszerelés - mondta az InfoRádiónak a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője.
Kispál Edit azt javasolja a vásárlóknak, hogy még akciós termékeknél is nézzék meg, hogy ugyanaz a termék kisebb vagy nagyobb kiszerelésben milyen egységárral szerepel, mert elképzelhető, hogy nem az akciós termék az olcsóbb.
A jelenlegi jogszabályok csak azt követelik meg, hogy a terméken szerepeljen az ár és az egységár. Ha ez megvan, akkor a forgalmazó eleget tett a kötelezettségének. Csak azt tudjuk javasolni, hogy a vásárló mindig vesse össze az egységárakat - mondta a szóvivő.
Jogilag nem lehet tenni semmit, a termék szabadáras, minden gyártó úgy alakítja az árait, ahogy gondolja és ahogy el tudja adni a terméket - tette hozzá Kispál Edit.
Hanganyag: Herczeg Zsolt