Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

MT Zrt.: a leállásnak csak átmeneti hatása lehet a beutazó forgalomra

A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) szerint a Malév leállásának csak átmeneti hatása lehet a beutazó forgalomra, Budapest megközelíthetősége jelenleg is és a jövőben is biztosított - közölte a nemzeti turisztikai marketing szervezet.

Péntek reggel hat órakor szüntette be működését a Malév, törölve valamennyi járatát. A Malév vezetősége, bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek. Csoportos létszámleépítés lesz a cégnél, a leányvállalatok azonban tovább üzemelnek.

Az MT Zrt. közleménye szerint a Malév működésének leállításával összefüggésben a Magyar Turizmus Zrt. folyamatosan tárgyalásokat folytat a kormányzati illetékesekkel, a Budapest Airporttal, több légitársasággal és a szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy a Malév leállásával összefüggő járattörlések ne okozzanak komoly fennakadást a Magyarországra irányuló beutazó forgalomban.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet 19 külképviseletét és non-stop működő Contact Centerét is bevonja az információszolgáltatásba. Központi honlapjain és a turisztikai külképviseletek honlapjain keresztül teszi elérhetővé külföldi szakmai partnerei és a külföldi média számára a szükséges információkat, továbbá a Malév-utasok számára más légitársaságok és egyéb piaci szereplők által felkínált lehetőségeket.

Az MT Zrt. a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével is tárgyalásokat kezdett annak érdekében, hogy a Budapesten maradt utasok elszállásolása biztonságosan megoldódjon, a pénteken megjelent miniszteri rendeletben foglalt kármentesítési lehetőség felhasználásával.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet a saját hatáskörén belül mindent elkövet annak érdekében, hogy a Magyarországra irányuló turisztikai forgalom ne szenvedjen jelentős károkat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×