Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Mennyit keresnek a vezetők a BKV-nál?

A BKV-val kapcsolatban az elmúlt hetekben szinte csak a lerobbant járművekről hallani. Az InfoRádió utánajárt, hogy a csődközeli helyzetben lévő vállalatnál milyen fizetések járnak a vezetőknek. Jó magasak - derül ki összeállításunkból.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a BKV vezetésében 1,5 millió forintos béreket vesznek fel a vezetők. Egy átlagos szakszervezeti munkatárs fizetése félmillió forint körül alakul, míg az érdekképviseleti vezetők akár egymillió forintot is keresnek. Eközben az alkalmazottak olykor akár húsz év munkaviszony után is csak alig több mint 100 ezer forintot kapnak.

A BKV-nál szigorításokat vezettek be: spórolnak az utasbiztosításon, nem kötöttek új szerződést a takarításra, ráadásul a fűtésszámlából és a vízdíjból is próbálnak lefaragni. A közlekedési vállalatnál a főváros feszesebb bérpolitikát is bevezetett az utóbbi időben.

A BKV korábbi vezérigazgatójának, Kocsis Istvánnak a havi alapbére 1,6 millió forint volt tavaly. Õ szeptember 4-én távozott, a helyét Várszegi Gyula, a BKV és a BKK igazgatóságának elnöke vette át. Szerettük volna megtudni a megbízott vezérigazgató pontos fizetését, a közlekedési társaság erről későbbre ígért tájékoztatást. A BKV honlapján található adatok szerint Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes 1 millió 450 ezer forintot kap. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid fizetése 1 millió 600 ezer forint.

A szakszervezetektől több információt kaptunk a közérdekű adatokról. Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke részletesen beszélt a BKV alkalmazottainak és az érdekképviselet munkatársainak fizetéséről.

"Az átlagbérek a BKV-nál bruttó 270 ezer forint körül vannak. A szakszervezeteknél 400-500 ezer forint körüli keresetek jellemzőek. Ez a helyzet egyébként évek óta szabályozatlan, már régen törvényi szinten kellett volna rendezni a problémát" - fogalmazott.

Nemes Gábor megerősítette az InfoRádió értesülését is, amely szerint a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnökeként bruttó 1 millió forint körüli fizetésben részesül. A szakszervezeti béreket meghatározott bértábla szerint számítják ki. "Ezért a fizetésért az érdekképviseletek munkatársai sokszor plusz munkát végeznek, és nem a saját bérükért küzdenek, hanem az egész dolgozói közösség érdekeit képviselik. Tudni kell, hogy ez nem befolyásolja a BKV működését" - hangsúlyozta.

"Nem szerencsés"

A főpolgármester az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli adásában a szakszervezeti fizetésekről azt mondta, hogy azok aránytalanul magasak. "Nem szerencsés, ha a szakszervezeti vezetők az alacsony fizetésekről beszélnek. Az egyszerű busz- vagy metróvezetőhöz képest kiemelkedő fizetéseket kapnak" - jelentette ki Tarlós István.

Nemes Gábor szerint a főváros vezetése azért beszél rendszeresen a fizetésekről, hogy elterelje a figyelmet a BKV gondjairól.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke kiemelte, hogy egészen aránytalanul alacsony fizetések is vannak a BKV-nál. "Az emberek nagy többsége nem magas keresetű. Több műszakos munkarendben, túlórák mellett a nettó jövedelmek akár húsz év munkaviszony után is alig érik el a 100 ezer forint feletti összeget" - mondta.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy két érdekképviseletet irányít: a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöki posztja mellett a metrósok szakszervezetét is képviseli. "Az én bérem a függetlenített szakszervezeti vezetők között nincs a legmagasabbak között, a kategóriának a kétharmada: bruttó 800 ezer forint. A többi szakszervezetnél is hasonló jövedelem lehetséges" - vélekedett.

Gyulás Attila hozzátette: a különböző tömegközlekedési érdekképviseleteknél eltérő bértábla alapján dolgoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×