Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Orbán Viktor a kelet-európai átmenetről tartott előadást

Orbán Viktor a kelet-európai átmenet tapasztalatairól tartott előadást Bejrútban, a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé) pénteki, az arab világ változásairól szóló konferenciáján, tájékoztatta a miniszterelnök szóvivője az MTI-t.

Szijjártó Péter közleménye szerint Orbán Viktor a szervezet végrehajtó bizottsági tagjaként tartott előadásában elmondta, hogy Magyarországon a posztkommunista korszak lezárásához 20 év kellett, míg például Csehországban elég volt ehhez 6 is.

A kormányfő hozzátette: az átmenet során figyelemmel kell lenni a társadalom kulturális gyökereire és szociális szükségleteire és nem szabad elveszíteni az emberek bizalmát. A demokrácia közös értékek tiszteletben tartásáról szól, ugyanakkor a demokratikus rendszernek a vezetést is biztosítania kell az ország számára.

A miniszterelnök kiemelte, hogy az átmenethez erős társadalomra van szükség, és az ország vezetésének eredményeket kell elérnie. Különösen fontosnak nevezte, hogy a demokrácia "nem fordulhat szembe a társadalom kulturális és szociális igényeivel" - ismerteti a közlemény.

Orbán Viktor bejrúti tárgyalásai során megbeszélést folytatott Nabih Berri libanoni házelnökkel, aki beszámolt vendégének a parlament munkájáról a több felekezetet magában foglaló demokráciában. A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni a kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok erősítéséért - közölte Szijjártó Péter.

A miniszterelnök pénteken találkozott Michel Szulejman libanoni államfővel is. A tárgyalófelek egyaránt úgy ítélték meg, hogy intenzívebbé kell tenni a két ország gazdasági kapcsolatait.

Orbán Viktor csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra a libanoni fővárosba. Tárgyalásainak első napján a Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen a két politikus egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismertette. Orbán Viktor szerint a hatalomgyakorlás érdekében most bűncselekményeket hajtanak végre, de ennek a jogállam általuk történő visszaállításakor majd komoly jelentősége lesz. Felsorolta, milyen feladatai vannak most a Fidesznek és mi kell szerinte ahhoz, hogy ismét erős nemzeti kormány állhasson az ország élén.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×