Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Ennyien tanulhatnak állami pénzen a felsőoktatásban

Elfogadta a kormány az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat - közölte az oktatási államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón. Tájékoztatása szerint csaknem 50 ezer hallgató tanulhat majd úgy, hogy tanulmányi költségeit részben vagy egészben az állam fizeti majd.

Hoffmann Rózsa azt mondta, mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki elér legalább 240 pontot.

Az új felsőoktatási törvényben meghatározott három finanszírozási formáról kifejtette: mintegy 34 ezer hallgatónak - "értelemszerűen a legjobbaknak", legnagyobb arányban a műszaki, természettudományi és informatikai szakokon - száz százalékban fizeti majd az állam a tanulmányi költségét, 15.550 hallgató esetében pedig a képzési költség mintegy felét fogja fedezni az állam. Mint fogalmazott: a kabinet "ezáltal bővíteni tudja azoknak a képzéseknek a körét, amely vélhetőleg a gazdaság motorjai lesznek". A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik nem kapnak állami ösztöndíjat, nekik elindul a diákhitel 2., amely "komoly állami kamatgaranciával" fedezi az érintett hallgatók tanulmányait - ismertette. Megjegyezte, megmarad a diákhitel 1. is, amelyet mindenki igénybe vehet.

A fizetendő költségekről Hoffmann Rózsa azt mondta, a kormány határösszegeket közöl az egyetemekkel, főiskolákkal, amelyek ezen határokon belül fixálhatják a saját intézményük vonatkozásában a képzések költségeit. Az összegek nem sokban térnek el azoktól, amelyeket eddig a felsőoktatási intézmények a költségtérítéses hallgatóiktól kértek - fűzte hozzá. A 2012. szeptember 1-jétől induló szakok képzési költségei körülbelül két héten belül dőlnek el, erről a felvételi tájékoztató internetes változatában tájékozódhatnak az érintettek.

Az így megállapított képzési költségek a felsőoktatásba újonnan belépőkre vonatkoznak, a már hallgatói státuszban lévők változatlan feltételekkel folytathatják tanulmányaikat.

A hallgatókkal kötendő szerződést firtató kérdésre az államtitkár azt mondta: azok a hallgatók számíthatnak ilyen szerződésre, akiknek képzését az állam fogja fedezni. Hozzátette, ez az idén induló évfolyamra már érvényes lesz.

Hoffmann Rózsa kérésre válaszolva közölte: egyelőre nincs tapasztalat arról, hogy az államilag finanszírozott keretszám szűkítése hogyan érintheti az egyes felsőoktatási intézményeket. Mint mondta, ha megtörténik, hogy egy-egy szakot nem sikerül feltölteni, abban az esetben az egyes intézményeknek maguknak kell megtalálniuk a racionalizálási utakat. Hozzátette, a költségtérítést vállaló hallgatók száma ugyanakkor az elmúlt időszakban is évről évre emelkedett.

A sajtótájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: a magyar felsőoktatás lehetőségeit a demográfiai helyzet, a gazdasági és társadalmi igények összessége alapján kell meghatározni. A keretszámok meghatározásakor a kabinet célja az volt, hogy egy korszerű, versenyképes, tudásalapú felsőoktatás jöjjön létre, amely valós nemzetgazdasági és munkaerő-piaci szempontokat vesz figyelembe - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×