Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
318.65
bux:
144817.34
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Százmilliárdos kárt okoznak a közlekedési balesetek

Évente 400-450 milliárd forintos kára van a magyar nemzetnek abból, hogy az emberek nem tudnak balesetmentesen közlekedni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dulin Jenő közlekedéspszichológus.

Évente 800-820 ember veszti életét a magyarországi utakon közlekedési balesetben, ez egy kisebb település lakosságával egyenlő - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dulin Jenő. A közlekedéspszichológus kiemelte: 400-450 milliárd forint kára származik az országnak a közlekedési balesetekből.

Alkohol fogyasztása után nem szabad a volánhoz ülni, de azt könnyű kiszámolni, hogy mennyi idő után lehet vezetni - közölte a szakértő. Kifejtette: az emberi szervezet 10 testsúly kilogrammonként egy gramm alkoholt éget el, vagyis egy pohár bor elfogyasztása után egy órával egy 90 kilogrammos ember már beülhet az autójába.

A közlekedéspszichológus fontosnak tartaná, hogy felvilágosító kampányokkal vagy műsorokkal a vezetési stílust javítsák és eloszlassák a közlekedéssel kapcsolatos tévhiteket.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Csapkodás a tőzsdéken, bizonytalanok a befektetők

Csapkodás a tőzsdéken, bizonytalanok a befektetők

Bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a vállalati gyorsjelentések. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek. A tőzsdéken eközben vegyes mozgások látszanak, Ázsiában esést lehetett látni, Európában viszont mérsékelt pozitív elmozdulások láthatók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×