Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
320.28
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Ipsos: másfélszeres a Fidesz előnye

A pártok egyelőre nem képesek megmozdítani a politikától elzárkózók népes tömbjét, nagyjából másfélszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, a Jobbik tartja az elmúlt hónapokban megszerzett pozícióját, az LMP támogatottsága egy kicsit felfelé mozdult, a Demokratikus Koalíció támogatottsága a zászlóbontás után néhány héttel a biztos pártválasztók körében egy százalékos - állapítja meg az Ipsos legfrissebb, november 7. és 14. között, 1500 fő megkérdezésével készült elemzése.

A magyar társadalom többsége továbbra is a pártok világát maguktól távolinak érzők csoportjába tartozik, arányuk 54 százalék. Jelenleg tehát 4,3 millió választópolgár semmilyen módon nem számol a pártokkal - olvasható a cég értékelésében, amely hozzáteszi, az említettek elégtelennek ítélik a kormány és az ellenzék tevékenységét is, egy százfokú skálán 19 illetve 18 pontot adnak nekik.

Az Ipsos szerint mivel a Fidesz és az MSZP táborában nagyjából azonos az aktivitás szintje, ezért a biztos pártválasztók körében is bő másfélszer több a kormánypárti, mint az ellenzéki (43-27 százalékok). A Jobbik 20 százalékos, az LMP 8 százalékon áll, a Demokratikus Koalíció ebben a körben is 1 százalékot ér el.

A november első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származó Ipsos-eredmények szerint a Fidesz tavaly májusban volt a "csúcson", akkor a választókorú népesség 42 százalékának, 3,3-3,4 millió állampolgárnak a támogatását élvezte. A kormánypárt jelenleg az összes válaszókorú körében 19 százalékon áll, tehát választás utáni híveinek több mint fele, 1,8 millió választó eltávozott - írják.

Az Ipsos szerint a Fideszt a tavalyi választások óta elhagyók ideológiai önazonossága korántsem egységes: négytizedük tekinti magát jobboldalinak, fele részük a centrumba, egytizedük a baloldalra sorolja magát. A távozók számára a miniszterelnök sem jelent vonzerőt, a megítélését kifejező mutató - egy százfokú skálán - 26 pont; kritikusak az aktuális közállapotokkal, csupán hat százalékuk szerint mennek jó irányba hazánk dolgai, 90 százalékuk viszont úgy látja, rossz felé haladnak ügyeink - rögzíti az Ipsos elemzése.

A cég megállapításai szerint a Fidesz mellett másfél év múltán is elkötelezett csoportot egységbe kovácsolja jobboldali identitásuk - 85 százalékuk így azonosítja magát -, Orbán Viktor személye, őt 83 pontos szimpátiaindexszel jutalmazzák. A stabil kormánypárti szavazók helyzetértékelése is viszonylag kedvező: 52 százalékuk kedvezően értékeli az országban zajló történéseket, 36 százalékuk negatívan.

Az adatok alapján kijelenthetjük, hogy az értékrendjük, politikai-ideológiai elkötelezettségük alapján odaszavazók többsége a mai napig kitart a Fidesz mellett, az egzisztenciális felemelkedésben bízók java része viszont elhagyta a kormányzó erőt, de más pártot nem talált magának - összegez az Ipsos, amely úgy értékel, hogy
a távozók az ország helyzetét, a jövőbeni kilátásokat illetően az ellenzéki szavazókkal azonos, rendkívül kritikus állásponton vannak, de voksukat nem adják nekik. Ennek egyik oka, hogy az ellenzék eddigi teljesítményét negatívan minősítik, százfokú skálán mindössze 22 pontot adtak számukra; (a kormánynak 26-ot).

A Fidesz a fővárosban - ahol sok az értékalapon szavazó - az átlagosnál sokkal kevesebbet veszített, tábora egyharmadát. A nagyvárosokban megfeleződött a párt támogatottsága, a kisvárosokban és a falvakban négytizedére apadt. A korábbi években a kormánypárt a kisebb települések társadalmába mélyebben beágyazódott, mint a nagyobb lélekszámúakéba.

Az elmúlt időszak preferenciaváltozásainak az lett a következménye, hogy most nagyjából azonos mértékű a kormánypárt beágyazottsága minden településtípusban. Ezek az átlagtól alig eltérő, 18-20 százalékos támogatottságok országszerte előnyt jelentenek a Fidesznek. Vezetésük a fővárosban a legszorosabb, itt 18-14-re vezetnek a szocialistákkal szemben. A megyeszékhelyeken, népesebb városokban található a legnagyobb különbség, a Fidesz 21 százalékos, az MSZP és a Jobbik egyaránt 9-9 százalékos - rögzíti az Ipsos kutatásának eredményeit összegző anyag.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×