Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
320.28
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Szócska Miklós: Milliárdok a béremelésre

A népegészségügyi termékadóból befolyó három milliárd forintot még idén megkapják az egészségügy első vonalában dolgozók bérpótlékként - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Szócska Miklós közölte: ha minden a tervek szerint alakul, jövőre 40 milliárd forintot meghaladó forrást mozgatnak meg a bérekre.

A népegészségügyi termékadóból idén három milliárd, jövőre pedig 15 milliárd forintos bevételt vár a kormány, aminek a jelentős részét az egészségügyben dolgozók pótlékainak emelésére kívánnak fordítani - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Szócska Miklós.

Az egészségügyért felelős államtitkár kifejtette: az idei évre vonatkozó összeget egyben fizetik ki, várhatóan decemberben, ennek a módjait már vizsgálják a tárcánál, míg jövőre duplájára emelik a pótlékot. Ebből az egészségügy első vonalában dolgozók, vagyis az ügyelők, a három műszakban dolgozók, a veszélyesebb szakmákat űzők részesülnek - tette hozzá.

Jövőre a forrásteremtés átgondolása mentén 15 milliárd forint kiváltja a korábbi évek költségvetési támogatását. December végére, január elejére írják ki az ösztöndíjprogramokat, amelyek már a szakorvosok, szakdolgozók támogatását is tartalmazzák, ez 9 milliárd forintos tételt jelent - hangsúlyozta az államtitkár, és beszélt arról is, hogy a foglalkoztatási támogatásra uniós forrásból 6,5 milliárd áll rendelkezésre az intézmények számára.

Szócska Miklós kiemelte, hogy nem hobbiból kezdett az átalakításokba, hanem azért, hogy céltudatos, apró munkával előbányássza a tartalékokat, amiket a bérekbe lehet forgatni.

Úgy próbálják meg a többletforrásokat a rendszerbe juttatni, hogy annak valamilyen járulékos hatása legyen - közölte az államtitkár, aki összegezve azt mondta, hogy jövőre 40 milliárd forintot meghaladó forrás tud mozogni a bérekben.

A teljes beszélgetést szerda este hét órától az Aréna című műsorunkban hallgathatják meg.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×