Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.75
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Fél év múlva alakulhat meg a Demokratikus Koalíció frakciója

Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló tíz képviselő, Gyurcsány Ferenc és társai addig függetlenként dolgozhatnak - döntött az Országgyűlés hétfő este.

A parlament ezzel jóváhagyta az alkotmányügyi bizottság egy héttel ezelőtti állásfoglalását, pontosabban elvetette az annak elutasítására irányuló, Molnár Csaba DK-alelnök jegyezte kérelmet.

Molnár Csaba arra hivatkozott: szocialista frakciótagságuk nem kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg, így az Országgyűlés korábbi gyakorlata alapján nem kellene fél évre a függetlenek közé ülniük.

Salamon László, az alkotmányügyi bizottság kereszténydemokrata elnöke viszont elmondta: a testület Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető házelnöknek írt levelére alapozta határozatát, amely szerint a tíz képviselő kilépett az MSZP frakciójából, így vonatkozik rájuk a frakcióalakítási moratórium.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×