Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
325.74
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Járai: Az előző kormányok semmit nem tettek a devizahitel-felvétel fékezésére

Járai Zsigmond szerint az előző kormányok és az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a lakosság deviza-eladósodásának növekedését, a jegybanknak ehhez alig volt eszköze.

A volt jegybankelnök az Országgyűlés 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának csütörtöki ülésén azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetközi Valutalap (IMF) és más nemzetközi szervezetek folyamatosan figyelmeztetéseket küldtek a problémáról a hivatalban lévő kormányoknak.

Járai Zsigmond kiemelte, 2004 körül kezdett a devizában való eladósodás nagyobb mértéket ölteni, ez mára komoly gazdasági és társadalmi problémává vált - veszélyezteti a magyar gazdaság pénzügyi stabilitását. A problémához hozzájárult egyebek mellett az Orbán-kormány által elindított kedvezményes lakáshitel-támogatási rendszer megszüntetése, és alapvetően az, hogy 2002 után Magyarország rossz gazdaságpolitikát folytatott, amely miatt az euró bevezetése egyre kitolódott, de hozzáadódott a bankok nyereségérdekeltsége is.

Szerinte a kormányzati, pénzügyminisztériumi tisztségviselők vagy intellektuálisan nem értették a helyzetet, esetleg érdekeltségük miatt nem akarták érteni. A lakosság devizaadósságának gyors növekedése egy százalékponttal nagyobb GDP-növekedést eredményezett 2005-2006-ban.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×