Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
318.99
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Mintegy 130 millió forint gyűlt össze eddig az államadósság elleni alapban

Az Összefogás az Államadóság Ellen Alapba október 7-ig befizetett összeg 132 289 563 forint - tájékoztatta a nemzetgazdasági miniszter írásbeli válaszában az e tárgyban hozzá fordult jobbikos Nyikos Lászlót.

Matolcsy György a parlamenti honlapon elérhető közlésében kitér arra is, hogy az alap javára hét kormánytag és nyolc országgyűlési képviselő adományozott különböző összegeket.

A kormányfő szóvivője április 6-án jelentette be, hogy a kabinet egy győri társadalmi kezdeményezés mellé állva létrehozta az alapot, amelyet 1 millió forint induló tőkével Rédly Elemér győri katolikus plébános indított. Az ide befizetett összegek a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapba kerülnek.

Az elnöki hivatal korábban közölte, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök egyhavi jövedelmével járult hozzá az államadósság csökkentéséhez, a Népszabadság pedig egyik július végi cikkében megírta, hogy a vezető politikusok közül Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szintén egyhavi fizetését, valamint Surján László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője 16 ezer eurót fizetett be az alapba.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×