Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Felmentették Borovszky Tímeát a vesztegetés vádja alól

Felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának korábbi főosztályvezetőjét a vesztegetés vádja alól másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön; az ítélet nem jogerős, a per a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.

Borovszky Tímeát tavaly májusban a Fővárosi Bíróság bűnösnek találta és két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint előzetes mentesítésben részesítette a hátrányos jogkövetkezmények alól.

Az egykori főosztályvezetőt azzal vádolták meg, hogy vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettét követte el. A vád szerint miután Hiller István akkori oktatási és kulturális miniszter megtagadta, hogy Borovszky Tímea beosztottjának a fizetését 50 ezer forinttal megemeljék, a nő arra kérte Nagy Attilát, a Katapult Mentorprogram akkori programigazgatóját, hogy a program számára a minisztérium által folyósított 45 millió forintos állami támogatásból a munkatársának 600 ezer forintot adjon át. A korábban eljáró elsőfokú bíróság szerint ezzel ellensúlyozták volna, hogy a munkatárs nem kapott fizetésemelést.

A tárgyalásokon Nagy Attila és Borovszky Tímea is beszámolt arról, hogy a beszélgetésüket követően megromlott közöttük a korrekt munkakapcsolat. Borovszky Tímea állítása szerint azonban Nagy Attila volt az, aki közölte vele, hogy sikkasztott.

A volt főosztályvezető semmit nem kívánt mondani az utolsó szó jogán, a bíróság ezt követően pedig kihirdette az ítéletet. A másodfokon eljáró ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és felmentette Borovszky Tímeát a vesztegetés vádja alól.

Az indoklás szerint az elsőfokú ítélet csak részben megalapozott. A szembenálló felek egymással "homlokegyenest eltérő" vallomásokat tettek. A bíróság azt vizsgálta, hogy Nagy Attila állításait milyen tények támasztják alá, hiszen az ő vallomása képezte a vád alapját.

Az ítélőtábla megállapította: a vallomás nem alkalmas arra, hogy a bíróság ennek alapján a bűnösséget megállapítsa. A bíróság szerint Nagy Attila eltérő nyilatkozatokat tett arról, hogy az általa sikkasztásnak nevezett cselekményt Borovszky Tímea mikor követte el, és más lényeges körülményekről sem tudott beszélni, bizonyítékokat pedig nem tudott felmutatni. A bíró hangsúlyozta: valaki bűnösségét csak akkor lehet megállapítani, ha az minden kétséget kizáróan bizonyítható.

Mivel az első- és a másodfokú ítélet eltér a bűnösség kérdésében, ezzel az ítélethirdetést követően megnyílt a lehetőség a harmadfokú tárgyalásra. A védelem az ítéletet tudomásul vette, az ügyész viszont fellebbezett, így a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be az ügy.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×