Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Költségvetési Tanácsnál a jövő évi büdzsé tervezete

A Költségvetési Tanács szeptember 23-án véglegesíti a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos véleményét - közölte Járai Zsigmond, a testület elnöke. A Portfolio.hu elemzője szerint már az idei évben is korrigálnia kell a költségvetési számokat a kormánynak, ez okozhatja, hogy csúszik a 2012-es büdzsé összeállítása.

Járai Zsigmond azt mondta: a Költségvetési Tanács már kapott anyagot a 2012. évi költségvetésről és még kap is, majd ezekről szeptember 23-án, pénteken alakítja ki végleges véleményét.

Korábbi bejelentés szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember végéig nyújtja be az Országgyűlésnek a tervezetet.

A jövő évi lesz az első büdzsé-tervezet, amelyet az új összetételű Költségvetési Tanács véleményez. A testület tagja Járai Zsigmondon kívül Domokos László, az Állami Számvevőszék és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A törvény szerint a KT véleményt nyilváníthat a költségvetés tervezetéről, ha azzal nem ért egyet, akkor a kormány újra megtárgyalja a tervezetet, és azt ismét megküldi a tanácsnak.

A kormány szerdán sokadik alkalommal tárgyalt a költségvetés tervezetről, de egyelőre sokat még nem lehet tudni a nagy érdeklődéssel várt dokumentumról.

A Portfolio.hu-t a Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta, hogy a törvényjavaslatot szeptember végén nyújtják be az Országgyűlésnek. A gazdasági portál információi szerint a Költségvetési Tanács elnökének határidőre megküldték a - sajtóértesülések szerint számok nélküli - tervezetet, ám Simor András, a testület tagja csak kedden kapta kézhez.

Csiki Gergely, a Portfolio.hu elemzője azt mondta: a háttérben az állhat, hogy az idei évben is elcsúszásokat kell korrigálni a kormánynak. Egy százmilliárdos lyuk betömését kell végrehajtani, aminek hatása van a 2012-es évi büdzsére is - tette hozzá.

Az elemző közölte: a kabinet jövőre 60 milliárd forintos plusz bevétellel számol a jövedéki adó emelésből, de ez nem pótolja azt a hiányt, amit a növekedés lassulása okoz.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×