Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány: "Ha a miniszterelnök bebörtönöz, még erősebb leszek"

Kirakatper, mint Sztálin idején címmel jelent meg a La Repubblica című olasz ellenzéki napilap internetes kiadásában az interjú, amelyet Gyurcsány Ferenccel készített az újság berlini tudósítója, Andrea Tarquini.

"Nem hasonlítom magam össze senkivel. Országom, mely diktatúrává kezd átalakulni, börtönbe záratna. Remélem, hogy ez figyelmeztetés minden magyar számára. Ha egy volt kormányfő áldozati báránnyá változtatható, senki sem érezheti magát biztonságban. Pontosan úgy, mint az ötvenes években" - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy kijelentéseivel a Rajk László elleni perrel von-e párhuzamot, Gyurcsány - Rajk ártatlanságának hangoztatásával - azt hangsúlyozta, hogy ő semmilyen törvénytelenséget nem követett el.

A védekezését firtató kérdésre Gyurcsány így válaszolt: "Aki ártatlan, könnyen védekezik. Minden lehetőséget kihasználok, hazámban és külföldön, ártatlanságom kikiáltására. És bebizonyítom, hogy az igazi bűnözők azok, akik engem rágalmaznak és vádolnak. Ha a miniszterelnök bebörtönöz, még erősebb leszek. Az Orbán-rezsim bukása után helyreállítjuk a demokráciát Magyarországon, nekem szerepem lesz ebben a folyamatban".

Az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat firtató kérdésre Gyurcsány azt válaszolta, "Orbán tudja, hogy gazdaságpolitikája darabjaira hull, csakis bohózatba illő perekkel és a demokratikus intézmények elpusztításával maradhat nyeregben".

Gyurcsány megjegyezte, hogy Orbán gazdaságpolitikája tönkreteszi az országot, "elmélyítette a gazdagok és szegények közötti különbséget, a döntő fontosságú egészségügyi, oktatási, helyhatósági reformok nem valósultak meg. A magán-nyugdíjalapokat a kormány kirabolta, a munkanélküliség nem csökken, a valuta gyenge. Improvizálnak, úgy tűnik, nincs világos elképzelésük. Dekrétumokkal kormányoznak, széles társadalmi rétegek ki vannak zárva minden tárgyalásból. Ma Magyarország nem demokratikus" - mondta Gyurcsány hozzátéve, hogy "a lidércnyomásnak akkor lesz vége, ha a kormány megbukik".

Arra a kérdésre, hogy miközben Magyarország az EU és a NATO tagja, Európa nem tűnik-e túl tétlennek és némának a budapesti eseményekkel kapcsolatban, Gyurcsány így válaszolt: "Több európai vezető részéről szeretném az Orbánnal szembeni nemtetszés kinyilvánítását hallani, de ránk, demokratákra vár, hogy megvívjuk csatánkat hazánkban. Mire jók az európai tiltakozások, ha mi nem vagyunk képesek harcolni? Világosan ki kell jelentenünk, húsz évvel a kommunista rezsim bukása után, hogy nem akarjuk, hogy gyerekeink diktatúrában éljenek. Magyarország csodálatos ország, mostani szenvedéseinél sokkal jobb sorsot érdemel".

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×