Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Schmitt: Bulgária továbbra is vonzó befektetési célpont Magyarországnak

Magyarország továbbra is fontos befektetési célpontként tekint Bulgáriára - mondta csütörtökön Schmitt Pál köztársasági elnök a Bolgár Kereskedelmi és Iparkamarában Szófiában.

Schmitt Pál a bolgár-magyar üzletemberek számára megrendezett fórumon kifejtette, hogy az érdeklődés ékes bizonyítéka - egyebek közt a pénzügyi és szolgáltató szektor, a légiközlekedés illetve az energetika területéről érkezett - népes magyar üzletember küldöttség jelenléte.

"A magyar befektetők jól kiismerik magukat a bolgár üzleti környezetben, ám örülnének egy még átláthatóbb közbeszerzési pályázati rendszernek és a korrupció elleni hatékonyabb védelemnek. Ugyanezek a problémák természetesen Magyarországon is előfordulnak" - mondta a magyar köztársasági elnök.

Az eseményen részt vett Georgi Parvanov bolgár államfő is, aki szerint az üzleti élet szereplőit tömörítő fórum megfelelő folytatása a két ország korábban megkezdett politikai párbeszédének. Parvanov egyben hangsúlyozta a magyar befektetők szerepét, példaként említve az OTP csoport tulajdonában lévő DSK Bankot, amely tavaly az év pénzintézete lett Bulgáriában. Schmitt Pál ennek kapcsán örömét fejezte ki, hogy a DSK-OTP immáron hárommillió bolgár állampolgár, tehát a lakosság több mint 40 százalékának a bankszámláját vezeti.

A magyar államfő a kétoldalú együttműködés szempontjából kiemelt jelentőséget tulajdonított a Dunának, valamint magyar EU-elnökség során a hozzá kapcsolódó regionális fejlesztések összehangolására létrehozott Duna-stratégiának.

Schmitt Pál szerdán felesége, Schmittné Makray Katalin társaságában érkezett háromnapos hivatalos látogatásra Bulgáriába. Az államfő szófiai tartózkodásának második napján kíséretével ellátogatott a Szent Alekszandar Nevszki Műemlék Templomhoz, ahol megtekintette az épület kriptáját.

Georgi Parvanov és felesége az este folyamán hivatalos vacsorát ad a magyar köztársasági elnöki pár tiszteletére.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×