Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
317.45
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

A CET fejlesztője felmondta a Fővárosi Önkormányzattal kötött szerződését

Felmondta a Fővárosi Önkormányzattal kötött szolgáltatási szerződését a Duna-parti CET kulturális központ beruházója, a Porto Investment.

A beruházó szerdai, MTI-hez és InfoRádióhoz is eljuttatott közleményében a főváros által elkövetett súlyos szerződésszegéssel indokolta a megállapodás felmondását. Az "elmúlt hónapok törvénytelenségei, súlyos szerződésszegései és a városvezetés cinikus, a projekt megvalósítását akadályozó magatartása nem méltó egy világvároshoz" - írták.

A Porto szerint törvénytelenül hívták le a bankgaranciát, jogtalanul érvényesítettek ebből a késedelmi kötbért és "elijesztik a bérlőket olyan hajmeresztő ötletekkel, mint a bánatpénz".

A szerződés felmondása után a Fővárosi Önkormányzatnak hatvan nap áll rendelkezésére, hogy a súlyos szerződésszegéseit megszüntesse. Ha nem teszi, akkor több mint tízmilliárd forintot kell fizetnie a hitelező banknak és a fejlesztőnek - áll a közleményben.

Nem tudja vagy nem akarja


A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Duna-parti CET fejlesztője, a Porto Investment nem tudja, vagy nem akarja befejezni a projektet, így a közszolgáltatási szerződés felbontása a fejlesztő tehetetlenségének nyílt beismerése.

A Főpolgármesteri Hivatal szerdai, MTI-hez és az InfoRádióhoz eljuttatott közleményében azt írta, a projekt lezárásának egyik feltétele a műszaki átadás-átvétel megkezdése; ehhez a szerződés szerint a kulcsrakész állapot elérése és az épület kivitelezési szerződés szerinti megépítése szükséges. A folyamat felgyorsítása érdekében a főváros augusztus 24-én egyeztetésre hívta a Portót, és átnyújtotta azt a hiánylistát, amely egyszerű szemrevételezéssel is megállapítható - áll a közleményben.

A kulcsrakész állapothoz a szerződés szerint 56 elem megléte kell, az augusztus 26-ai helyszíni bejárás során azonban ezekből 16 hiányzott. A főváros nem tehet mást, mint hogy megkeresi azt a megoldást, amelynek révén akár a Porto közreműködése nélkül is mielőbb átadhatja Budapest polgárainak a létesítményt - tették hozzá.

A CET sajtóközleményében szereplő állítások nagy része nem felel meg sem a valóságnak, sem a tényleges jogi helyzetnek, ezekre azonban nem a sajtóban akarnak reagálni - írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×