Infostart.hu
eur:
375.88
usd:
319.14
bux:
126103.01
2026. február 25. szerda Géza

Imaszoba a gödöllői kastélyban - az uniós elnökség különlegességei

Logisztikai szempontból sikeres volt a soros magyar elnökség - vont mérleget Robák Ferenc operatív ügyekért felelős kormánybiztos 14 nappal a magyar félév vége előtt.

261 hivatalos magyarországi esemény, 17 informális miniszteri találkozó, több tízezer vendég, 24 ezer palack bor, több mint 10 ezer ajándék. Néhány szám a soros magyar elnökség félévéből. Robák Ferenc operatív ügyekért felelős kormánybiztos értékelésében elmondta: takarékosságra és magas színvonalra törekedtek.

Kifejtette: tavaly 6,9 milliárdot költöttek, idén pedig - úgy fogalmazott - benne maradtak az előirányzott 15,5 milliárd forintos keretben. Hozzátette: a takarékosság jegyében állami helyszíneket választottak, és az állami kapacitásokat használták ki, például őrző-védő cégek helyett a rendőrség biztosította a rendezvényeket.

Az elnökség által kiválasztott szállodák forgalma tavalyhoz képest 15 százalékkal nőtt - árulta el a kormánybiztos.

Az InfoRádió kérdésére válaszolva Robák Ferenc kifejtette: régóta protokollal foglalkozik, igazán nem lepődött meg a kéréseken, de a tolmácsolás sok problémát okozott.

A speciális feladatok között említette továbbá, hogy az Ázsia-Európa Találkozóra imaszobát kellett kialakítani a gödöllői kastélyban a muzulmán delegációk számára, egy alkalommal pedig egy nagyjából ötvenfős mozgáskorlátozott csoportot kellett elszállásolni, amihez nagyon sok szállodát kellett előzetesen felhívni.

Robák Ferenc elmondta, hogy júliustól a soros lengyel elnökség is magyar borokat fog felszolgálni a delegációknak, és ugyanazt a gépkocsiflottát fogják használni, mint ami Magyarországon is szállította a vendégeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a 20. szankciós csomag példátlan helyzet elé állíthatja Magyarországot

Szakértő: a 20. szankciós csomag példátlan helyzet elé állíthatja Magyarországot

Ha a készülő 20. szankciós csomag a február elején közzétett részletek alapján áll össze, az Magyarország számára drasztikus következményekkel járhat – állapítja meg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése. Miközben ugyanis jelenleg a kőolaj vezetékes szállítása szünetel, a csomag elfogadása esetén tengeri úton sem lehetne átmenetileg megoldani az ellátást. A részletekről Szigethy-Ambrus Nikoletta vezető elemző beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×