A miniszterelnök szerint az ország nem tudja elfogadni, ha azok, akik felesküdtek a rendre, túllépik a törvény által megengedett határokat és fenyegetőznek. Orbán Viktor a TV2 Napló című műsorában a rendvédelmi dolgozók nyugdíjszabályait érintő változtatásokról azt mondta: higgadtan és emberséges módon, de végig viszi a tervezett intézkedéseket.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete sem enged követeléseiből - határozott az érdekképviselet végrehajtó testülete. A 13 szakszervezeti képviselő hétfőn ül össze, hogy egységes álláspontot alakítson ki. A távirati iroda úgy tudja, hogy az újabb kormányfői találkozót legkésőbb kedden délelőtt tarthatják.
A munka becsületének helyreállításáról beszélt a miniszterelnök a 9. kötcsei találkozón - közölte a kormányfő szóvivője. Szijjártó Péter közleményében azt írta: Orbán Viktor a zártkörű rendezvényen hangsúlyozta: az ország megújítása érdekében folytatni kell az adócsökkentést és az Új Széchenyi-terv megvalósítását, vissza kell szorítani a bürokráciát, könnyíteni kell a munkavállalás feltételein és nagyszabású közmunkaprogramokat kell indítani.
A tervek szerint hétfőn dönt a korkedvezményes nyugdíjakat, valamint az Alkotmánybíróságot érintő, fideszes alkotmánymódosító javaslatokról az Országgyűlés. A képviselők várhatóan határoznak a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról is. Az MSZP kezdeményezésére név szerinti voksolás várható az alkotmánymódosításról. A héten több részletes vita is várható.
Már a jövő héten tárgyalhatja az otthonvédelmi akcióterv jogszabályi hátterét megteremtő törvény- és rendelet-tervezeteket a kormány. A bankszövetség alelnöke elmondta: a megállapodás magában foglalja azt is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Társaság által megvásárolt ingatlan értékesítésével lezárul a hitelszerződés és a bankok a vételáron túl nem támasztanak egyéb követelést. Gyuris Dániel hozzátette: az eszközkezelő szerepvállalásának kritériumrendszerét pontosan meghatározzák majd.
A többi között a földrengések, nukleáris katasztrófák, valamint a tömegpusztító fegyverek kérdése is napirenden szerepel az Ázsia-Európa találkozó külügyminisztereinek hétfőn kezdődő gödöllői tanácskozásán. A kétnapos találkozó lesz a féléves soros magyar uniós elnökség legnagyobb rendezvénye, összesen 48 országból érkeznek küldöttek. A tanácskozást Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg és a rendezvényen Catherine Ashton, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Martonyi János külügyminiszter elnököl.
Öt közoktatási szakszervezet több ezer pedagógusa demonstrált a kormány oktatási és szakképzési reformprogramja ellen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt. A megmozdulást a többi között azért szervezték, mert a miniszterelnök nem jelölt ki senkit, akivel tárgyalhatnának. A tiltakozók a szeptemberi iskolakezdésre országos sztrájkot is kilátásba helyeztek. A tüntetés után az oktatási államtitkárság közölte: a törvényben előírtnál is többször találkoztak a szakmai szervezetekkel, de érdemben akkor lehet egyeztetni, ha a kormány dönt a törvény koncepciójáról. Az MSZP szerint elbocsátásokra és bércsökkenésre számíthatnak a pedagógusok.
Csütörtökig valamennyi osztrák határállomáson ellenőrzik az Ausztriába utazók úti okmányait és a gépjárművek adatait a Világgazdasági Fórum bécsi tanácskozása miatt. A magyar rendőrség arra kéri az utazókat, hogy indulás előtt ellenőrizzék útlevelük vagy személyi igazolványuk meglétét, érvényességét, és az utazáshoz használt gépjármű papírjait.
Növényi csírafajták terjeszthetik a németországi hasmenésjárványt - közölte az alsó-szászországi tartományi mezőgazdasági miniszter Hannoverben. Az egyik német tévécsatorna úgy tudja, hogy összesen 18 különféle növényi csírára gyanakodnak. Közben már 21-re emelkedett a hasmenésjárvány halálos áldozatainak száma. 2600-an betegedtek meg, közülük több mint 600 ember állapota életveszélyes.
Nincs más megoldás: jöhet a negyedik fény a közlekedési lámpákon