Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.38
bux:
150054.37
2026. augusztus 12. szerda Klára

Idén már kétezer orvos és szakdolgozó mondott fel - lapszemle

A Népszabadság arról ír, hogy idén már több száz orvos ment külföldre dolgozni, a Magyar Nemzet pedig úgy tudja: néhány héten belül a kormány elé kerül az új egyházi törvény tervezete. Az Index az Orbán-kormány elmúlt egy évét értékeli.

A Népszabadság azt írja, hogy ez év márciusáig már kétezer orvos és szakdolgozó ment külföldre dolgozni. Csiba Gábor, a miskolci megyei kórház főigazgatója szerint már nincs olyan napja, hogy két-három dolgozója, leggyakrabban nővérek, ne adnák be a felmondásukat. A lap megjegyzi: ma már talán nincs orvosi szakterület, amely ne volna hiányszakma Magyarországon.

A Magyar Nemzet úgy tudja: néhány héten belül a kormány elé kerül az új egyházi törvény tervezete. Szászfalvi László egyházi ügyekért felelős államtitkár a lapnak azt mondta, kizárólag a primer hitéleti, vallási tevékenységet végző egyházak kerülhetnek a törvény hatálya alá. A tervezet kimondja: Magyarországon az állam az egyházak irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre.

Az Index az Orbán-kormány egyéves tevékenységét nézte át, és megbecsülte, hány százalékban teljesültek a vállalások. Az internetes portál így például értékeli a nemzeti konzultáció, a kilakoltatási moratórium vagy az elszámoltatás állását. A Demokrácia és Dilemma Intézet elemzését is közli az egyéves Orbán-kormányról. Az értékelés három fő megállapítása: a kormányzás mögött erős világnézeti meggyőződés és küldetéstudat van, a kommunikáció ködös, a végrehajtás akadozik.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy július 31-ével megszűnik az Országos Érdekegyeztető tanács. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken jelentette be, hogy a kormány újjászervezi az érdekegyeztetés eddigi rendszerét, létrehozza a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, amely egyesít három, eddig párhuzamosan működő fórumot: az OÉT-et, a Gazdasági és Szociális Tanácsot és a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot.

A Portfolio.hu-n arról olvashatnak, hogy a Fiat azt tervezi, hogy év végéig megvásárolja az amerikai állam Chryslerben meglévő részesedését. Ha ez sikerül, összesen 57 százalékos tulajdoni hányaddal fog rendelkezni a harmadik számú amerikai autógyártóban. Az olasz autógyártónak opciója van a Chrysler részesedésének 70 százalékra való növelésére.

A Pénzcentrum.hu azt írja, hogy a választási ígéretek egyelőre nem hozták meg a magyarok gyermekvállalási kedvét. Tíz százalékkal kevesebb gyermek született ugyanis, mint egy évvel korábban. A portál megjegyzi: több mint 13 ezer fővel kevesebben vagyunk, mint tavaly ilyenkor.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×