Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Fölmérték, mennyire biztonságosak a közterületi játszóterek

A játszóterek biztonságát vizsgálja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Szabálytalanság esetén akár meg is büntethetik az üzemeltetőt. A játszóterek ellenőrzését végző cég osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a közterületi játékok fele még mindig nem biztonságos.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság május eleje óta vizsgálja a játszótereket. A szakemberek a kereskedelmi forgalomban árusított játszótéri eszközök forgalmazási körülményeit, illetve a közterületen már telepített eszközök üzemeltetési körülményeit vizsgálják - mondta az InfoRádiónak a hatóság szóvivője.

Fülöp Zsuzsanna hozzátette: vizsgálni fogják azt is, hogy az eszközök megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak, és azt is, hogy az üzemeltető rendelkezik-e bizonyos fontos dokumentumokkal (például karbantartási, ellenőrzési tervekkel).

Kiemelte: 2009-től kétévente kell ellenőriztetni a játszótereket - a szakemberek nézni fogják, hogy ennek a követelménynek eleget tettek-e az üzemeltetők.

Végh Péter, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által elrendelt ellenőrzést végző TÜV Rheinland osztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: 10-11 ezer játszótér működik Magyarországon. Korábban az eszközök mintegy nyolcvan százaléka nem felelt meg a követelményeknek, mára ez az arány jelentősen javult: a játszótéri eszközök több mint fele biztonságos.

Elsősorban a rejtett veszélyeket próbálják kiszűrni, azokat, amelyekre a gyerekek a játék közben nem számíthatnak. Például azokat a helyeket, ahova beszorulhat a gyerek feje, ujja, vagy beakadhat a ruhája. Azt is nézik, hogy olyan talaj legyen a játékok alatt, amely csillapítja a gyerekek esését, így nem sérülnek meg súlyosan.

Nyolc új játszótér a III. kerületben

A főváros III. kerületében az uniós csatlakozás után elbontották a régi típusú fémvázas játszótereket. Az új normáknak megfelelően felújították őket, és nyolc új játszóteret is építettek több mint 250 millió forintért - számolt be a kerület városüzemeltetési osztályának vezetője az InfoRádióban.

Pálinkás András hozzátette: sajnos vannak olyan helyek a kerületben, ahol rendszeresen megrongálják a játszótereket: leszaggatják a kerítéseket, felfeszítik a kapukat, tönkreteszik a padokat és a játékokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×