Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem lesz nyilvános Gyurcsány mentelmi ügyének tárgyalása

Nem nyilvános ülésen foglalkozik majd az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyével - dőlt el a házbizottság csütörtöki ülésén.

A volt szocialista kormányfőt hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

Gyurcsány Ferenc korábban jelezte: mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől, az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza és kezdeményezi, hogy ügyében a mentelmi bizottság - a főszabálytól eltérően - nyilvános ülést tartson.

A kormánypárti frakciók és az LMP nem támogatták a volt miniszterelnök nyilvános bizottsági ülésre vonatkozó kérését - tájékoztatta a házbizottság ülése után az MTI-t az Országgyűlés sajtófőnöke. Altorjai Anita elmondta: az említett képviselőcsoportok azzal érveltek, hogy azon a plenáris ülésen, amelyen majd terítékre kerül a mentelmi ügy, az érintett felszólalhat; továbbá nem kívánnak egy húszéves gyakorlaton, precedenst teremtve változtatni.

Az MSZP és a Jobbik támogatta Gyurcsány Ferenc kérését, Kövér László házelnök azonban a kormánypárti frakciókkal és az LMP-vel egyetértésben nem támogatta azt - közölte a sajtófőnök.

(Rubovszky György, a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnöke korábban azt mondta az MTI-nek, hogy május 17-én döntenek arról, mikor hallgatják meg Gyurcsány Ferencet.)

Altorjai Anita beszámolt arról, hogy jövő heti, kétnapos ülésén a parlament határoz az emberi jogi bizottságnak a közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosítására vonatkozó indítványáról, valamint zárószavazást tart az anyakönyvi eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményező kormányzati előterjesztésről.

Elkezdődik a Btk. és egyes jogszabályok pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról szóló javaslat, valamint a világörökségről szóló indítvány általános vitája. Napirendre kerül a Fidesz kezdeményezésére a mozgóképről szóló törvényt módosító előterjesztés, valamint az a személyi jövedelemadóról szóló törvényt megváltoztatni kezdeményező javaslat, amely a megszűnő alapítványok, közalapítványok feladatát átvevő Wekerle Sándor Alapkezelő, illetve más közhasznú non-profit gazdasági társaság által nyújtott közcélú juttatások adómentességének fenntartását szolgálja.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×