eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Vöröskereszt-önkéntes: Ha a Véderő "gyakorlata" befejeződik, a romák hazautaznak

Richard Field amerikai-magyar üzletember, aki a Magyar Vöröskereszt önkénteseként pénteken Gyöngyöspatán járt, az MTI-nek megerősítette: a roma asszonyokat és gyerekeket a Véderő mozgalom hétvégére tervezett katonai tábora miatt költöztették ki vasárnapig a településről. Azt mondta, ha a Véderő "gyakorlata" befejeződik, a romák hazautaznak.

Az üzletember - aki segélycsomagokat vitt a romáknak és több önkéntes társával együtt felügyelte a roma családok elköltöztetését - úgy fogalmazott: lehet ezt "kirándulásnak" nevezni, de egyértelmű, hogy a Véderő mozgalom katonai tábora miatt menekítették ki a roma nőket és gyerekeket.(Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója pénteken azt mondta az MTI-nek, gyöngyöspatai civilek már kedden kérték, hogy a helyi nőket és gyermekeket vigyék el "táboroztatni". A főigazgató közlése szerint a vöröskereszt a hozzá érkező kéréseknek eleget téve szervezett tábort a gyöngyöspatai cigány nőknek és gyermekeknek.)

Richard Field az MTI-nek elmondta: a vöröskereszt úgy gondolta, "nem ártana" legalább a nőket és a gyerekeket elköltöztetni három napra, a tábor idejére, mivel a tábort közvetlenül a cigánysor mellé szerveztek.

Elmondta, hogy a romákat szállító buszok reggel 8 órakor elhagyták a települést. "Teljesen zökkenőmentesen zajlott le a dolog, profi módon meg volt szervezve" - mondta. Hozzátette, hogy a helyi roma vezető, Farkas János házról házra járva magyarázta el a családoknak, miről van szó. Azt mondta, minden asszonyt és gyerekeket kiköltöztettek a cigánytelepről, számításaik szerint 323 ember hagyta el Gyöngyöspatát. Hozzátette, "ha a Véderő gyakorlata befejeződik, a romák hazautaznak".

Tájékoztatása szerint a kiköltöztetési akciót a Magyar Vöröskereszt finanszírozta; úgy tudja, a szervezetnek külön kerete van ilyen esetekre.

Az amerikai-magyar üzletember, aki korábban jelentős összeggel támogatta az LMP választási kampányát, elmondta: a gyöngyöspatai romák kiköltöztetése mögött nincs politikai erő, az akciót csak a vöröskereszt szervezte meg.

Elmondta, azért tartotta fontosnak, hogy személyesen is leutazzon Gyöngyöspatára, mert alapítványán keresztül támogatja a rászorulókat, és az Amerikai Ház Alapítvány már több segélyakcióban együttműködött a vöröskereszttel. "A tavalyi 200 tonna után idén 600 tonna élelmiszert biztosítunk a Magyar Vöröskeresztnek" - mondta, megjegyezve, hogy a segélyakciók keretében sok, romák lakta településen járt, Gyöngyöspatán is.

"Éreztem a romák félelmét, hogyne félnének" - mondta az üzletember és utalt arra, hogy a településen az előző hétvégén is volt egy félkatonai felvonulás, és megvertek egy cigány gyereket. "Egész éjszaka terrorizálták őket, lementek, kopogtattak a házaikon, köveket dobáltak az ablakokra" - mondta.

Kifejtette, nem lehetett tudni, hogy a Véderő milyen fegyverekkel tart a hétvégén katonai gyakorlatot, használnak-e éles lőszert. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a gyakorlatot közvetlenül a cigánysor mellett tartják meg. Arról is beszélt, hogy a cigányok házai melletti domboldalban reggel már feltűntek a Véderő mozgalom vörös sapkás tagjai.

Richard Field majdnem 5 millió forinttal támogatta a Lehet Más a Politikát (LMP) - írta tavaly márciusban a Népszava és a Magyar Nemzet részben az index.hu internetes portálra hivatkozva. A Budapesten élő amerikai vállalkozó pénteken megerősítette az MTI-nek, hogy valóban támogatást nyújtott az LMP-nek.

A lapértesülés szerint a 44 éves üzletember 1990-ben alapította budapesti cégét. Field egyebek között befektetői kapcsolatokkal, stratégiai tervezéssel, projektfejlesztés és menedzselés felügyeletével foglalkozik; az Amerikai Ház Alapítvány1994 és 2006 között Magyarországon több mint 5,5 milliárd forint értékben épített lakó-, kereskedelmi és irodaépületeket.

Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője az MTI megkeresésére elmondta, pártjának képviselői nem utaztak Gyöngyöspatára.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×