Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Labdarúgó Magyar Kupa: fél lábbal a döntőben a Kecskemét

A Kecskemét hazai pályán fölényes, 5-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén, ezzel nagyon közel került a fináléhoz.

Nagy iramban kezdte a mérkőzést a kecskeméti együttes, melynek agresszíven letámadó, lendületes játéka láthatóan nem ízlett a kissé álmosan futballozó zalaiaknak. A két csapat közötti különbség gyorsan gólokban is megmutatkozott, a Kecskemét mindhárom csatára, Tököli, Foxi és Litsingi is eredményes volt, utóbbi ráadásul duplázott, így a szünetre magabiztos előnnyel vonulhatott az öltözőbe Tomiszlav Sivic együttese, mely akár még nagyobb különbséggel is vezethetett volna.

A pihenő után valamelyest aktívabbá és összeszedettebbé vált a ZTE, sokáig azonban nem tudott igazán veszélyesen játszani, ugyanakkor saját kapuja előtt továbbra is bizonytalan volt, többször is csak a kecskeméti támadók rossz megoldásai mentették meg a góltól. A hajrában egy pontrúgás után mégis sikerült a szépítés. A gól megzavarta pár percre a hazaiakat, mégis ők hajráztak jobban, s visszaállították a négygólos különbséget.

A visszavágót május 3-án rendezik Zalaegerszegen.

Elődöntő, első mérkőzés:

Kecskeméti TE-ERECO - ZTE FC 5-1 (4-0)

Kecskemét, 2000 néző, V: Garcia
gólszerzők: Foxi (8., 89.), Tököli (18.), Litsingi (29., 35.), illetve Kamber (80.)

sárga lap: Alempijevic (52.), Ebeala (68.), illetve Varga R. (42.), Balázs (62.), Szalai (75.)

Kecskemét: Rybansky - Alempijevic, Radanovic, Balogh, Mohl (Farkas I. a szünetben) - Ebala, Cukic, Bori - Litsingi (Dosso 74.), Foxi, Tököli (Vujovic 63.)

ZTE: Vlaszák - Kocsárdi (Horváth a szünetben), Bogunovic (Varga R. 24.), Miljatovic, Panikvar - Szalai, Kovács G., Kamber, I. Delic (A. Delic 73.) - Balázs, Turkovs

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×