Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
326.68
bux:
143131.15
2026. november 6. péntek Lénárd

Kiállt a nyugdíjpénztári rendszer átalakítás mellett Matolcsy György - napi hírösszefoglaló

Elfogták a pénteki kispesti bankrablás harmadik gyanúsítottját. Kiállt a nyugdíjpénztári rendszer átalakítás mellett a nemzetgazdasági miniszter. Jóváhagyták Brüsszelben az Írországnak szánt 85 milliárd eurós uniós mentőcsomagot

Elfogták este a pénteki kispesti bankrablás harmadik feltételezett elkövetőjét. Az ügy részleteiről a rendőrség hétfőre ígért tájékoztatást. Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány délelőtt jelentette be, hogy hárman követték el a bankrablást, és a rendőrség hajtóvadászatot indított, hogy elfogja a még menekülő bűnözőt. A támadók péntek délután fél 4 körül mentek be Kispesten a Fő úton lévő egyik pénzintézetbe, megfenyegették az alkalmazottakat, majd 2 millió 800 ezer forinttal távoztak. Tóth Tamás közölte: kiderült, hogy a harmadik bűnöző - a szemtanúk állításával ellentétben - nem abba a panelházba menekült, amit a rendőrök később lezártak és átkutattak. Szólt arról is, hogy a rendőrök az úgynevezett néma riasztó jelzése és szemtanúk bejelentése után érkeztek a bankhoz, majd a közelben elfogták az egyik elkövetőt, egy másik, román állampolgárságú rablót pedig, akinél sorozatlövő fegyver volt, tűzpárbajban lelőtték. Fülöp Valter, a főkapitány bűnügyi helyettese hangsúlyozta: a rendőrök jogosan használták a fegyverüket. A feltételezések szerint ugyanez a banda rabolta ki a bankfiókot tavaly decemberben; akkor 9 millió forintot zsákmányoltak.

Az öngondoskodás támogatása a kormány hosszú távú célja - mondta a nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-nak adott interjúban. Matolcsy György úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy tavasszal döntenek az önkéntes pénztárakba adómentesen befizethető összeg növeléséről; akkor állítják össze azt a reformcsomagot, ami megalapozza az államháztartás tartós egyensúlyát, a 4-6 százalék közötti növekedést, illetve a munkahelyek teremtését. A miniszter úgy fogalmazott: aki racionálisan mérlegel, az nem juthat olyan döntésre, hogy magánpénztártag marad. Közben Török Zsolt, az MSZP szóvivője megismételte: pártja lenyúlásnak tartja a kormány magánnyugdíjpénztárakkal összefüggő lépéseit.

Hétfőn, kedden és várhatóan szerdán is ülést tart az Országgyűlés; a végleges napirendről a házbizottság rendkívüli ülése dönt majd. A parlament a héten tárgyalja a magán-nyugdíjpénztári változásokról szóló javaslatot, illetve azt az indítványt, amely lehetővé tenné, hogy a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonuljanak.

Budapesti elemzők szerint változatlanul, 5,25 százalékon hagyja az alapkamatot hétfőn a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ugyanakkor több londoni szakértő negyed százalékpontos kamatemelést vár. A Reuters brit hírügynökség által a napokban megkérdezett 21 magyar elemző közül csupán egy jelzett 25 bázispontos kamatemelést. A londoni Cityben ugyanakkor egyre szélesebb körű az az elemzői vélemény, hogy nem kizárt a kamatemelés a monetáris tanács hétfői vagy decemberi ülésén. A jelenlegi 5,25 százalékos alapkamat május óta van érvényben.

Megnyílt a Fejér megyei Nagykarácsonyban az adventi Szeretet Posta; a rendezvényen jelen volt a magyar Mikulás is. A Szeretet Postán advent idején minden héten más-más ünnepi bélyegzővel látják el a "Karácsonyi posta" feliratú leveleket és képeslapokat. Tavaly több mint 120 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Közben Budapesten a Szent István-bazilika előtt meggyújtották az első adventi gyertyát. A december 25-ig, Jézus Krisztus születésnapjáig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje a karácsonyra.

Jóváhagyták Brüsszelben az Írországnak szánt 85 milliárd eurós uniós mentőcsomagot. Az összeget az euróövezeti országok pénzügyminiszterei után valamennyi uniós tagállam pénzügyminisztere is támogatta. A dublini kormány az elmúlt hétvégén jelentette be, hogy nemzetközi pénzügyi segítséget kér az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól.

Szlovákiában a független jelöltek szerezték meg a legtöbb polgármesteri és képviselői helyet a szombati önkormányzati választásokon. A pozsonyi statisztikai hivatal közlése szerint a függetlenek 979 települést vezethetnek a jövőben és 4764 önkormányzati képviselőt küldhetnek a helyi testületekbe. A második helyen a Robert Fico volt kormányfő vezette, ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia végzett. A parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja 129 település vezetői tisztségét szerezte meg és 1194 helyi képviselője lesz, míg a kormánykoalícióban résztvevő, magyar-szlovák Híd párt 95 polgármestert és 908 képviselőt adhat.

Rendkívüli tanácskozást kezdeményezett Kína a koreai konfliktus miatt a korábbi hatoldalú egyeztetések résztvevői között. A félszigeten azután vált ismét rendkívül feszültté a hangulat, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea négynapos légi és haditengerészeti gyakorlatot kezdett a Sárga-tengeren. Észak-Korea tűrhetetlen katonai provokációnak nevezte a manővert, amelyet Kína is elítélt.

Németországban 83 éves korában elhunyt Irene Ludwig, az egyik legjelentősebb műgyűjtő. Az asszony férjével együtt több mint 12 ezer műalkotás tulajdonosa volt. Az aacheni székhelyű Ludwig Alapítvány tájékoztatása szerint a gyűjteményből származó ajándékok és kölcsöndarabok világszerte 30 múzeumban láthatók, ebből 12 a házaspár nevét viseli, egyebek mellett Budapesten, Kölnben, Bécsben és Pekingben.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×