Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.97
bux:
142908.58
2026. november 6. péntek Lénárd

Szalai Annamária: "Eljött a lehetőség, hogy újraszabjuk a médiavilágot"

A hétfőn a parlamentnek benyújtott, T/1747-es számú törvényjavaslat a médiaszabályozás kiteljesedése, ez teszi kerek egésszé az új médiavilágot - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kedden Tihanyban, a Korrektúra 2010 médiakonferencián.

"Sokan vártuk ezt a pillanatot" - kezdte köszöntőjét Szalai Annamária, majd röviden vázolta a Fidesz által benyújtott ötpontos médiacsomag állomásait.

Mint emlékeztetett: már nem volt tovább fenntartható az eddigi pazarló intézményrendszer. A közmédiumok a működésképtelenség határán vannak, és eddig vezetők nélkül "tengődtek", miközben milliárdok folytak el különböző jogcímeken - hangsúlyozta.

Az eddig fennálló Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) sem tudta maradéktalanul ellátni feladatát. Szerinte már az sem volt tartható, hogy egy 15 éve íródott médiatörvényre hivatkozva próbálta a médiavilág érvényesíteni a közösség érdekeit - tette hozzá.

Mint kiemelte, a régi médiatörvény, amely a duális (közszolgálati és kereskedelmi) médiarendszer létrehozását tűzte ki célul, nem tudott valós versenyt kialakítani a hazai médiapiacon. A közszolgálatiság mint mérce pedig csak elméleti szinten létezett - jegyezte meg.

"Eljött a lehetőség, hogy újraszabjuk a médiavilágot" - jelentette ki az NMHH elnöke, hozzátéve, hogy az új törvénycsomag új szemléletet tükröz. A mostani szabályozási tervben a vélemény-, a szólás-, a sajtószabadság már nem öncél, hanem a közösség érdekét, a társadalom integritását szolgálja.

Szalai Annamária az új médiaszabályozást illető kritikákra úgy válaszolt: inkább arról kellene beszélni, hogy mitől lehet jobb a szabályozás, és a nézők viszontláthatják-e majd elképzeléseiket az új médiatörvényben.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×