A jogszabályok egyértelműen kimondják, hogy a polgármesterség és a kormánybiztosság összeférhetetlen, így a miniszterelnöknek nem volt lehetősége mérlegelni, hogy elfogadja-e a lemondást - mondta az InfoRádiónak Papcsák Ferenc.
A politikus hozzátette: az elszámoltatási folyamatnak még nincs vége, a munka egy új felelőssel zavartalanul folytatódhat. Megjegyezte: a három hónap alatt, amíg ő felügyelte a feladatok elvégzését, több száz szerződést tekintettek át és bontottak fel, és számos személycsere történt.
A polgármester hangsúlyozta: reméli, hogy a vezetésével Zuglóban végre megkezdődhet a húsz éve ígért fejlesztések megvalósítása, egyebek között a városközpont építése.
Nagy Anna kormányszóvivő közben azt mondta: a kabinet néhány napon belül dönt arról, hogy milyen formában és kivel folytatódik az elszámoltatás.
Hanganyag: Szabó S. Gergõ