Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.82
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Újabb gát mögé zárnák a vörösiszapot

Új gátat kell építeni az ajkai zagytározó tízes kazettájának megrepedt védműve köré - mondta az InfoRádiónak a Parlamentben a környezetvédelmi államtitkár. Illés Zoltán a hétvégén osztrák hadmérnökökkel járta be a létesítményt.

Az ajkai vörösiszap-tározó tízes számú kazettája körüli gát több helyen megrepedt, tehát csak idő kérdése, hogy mikor szakad át, ezért a benne lévő két és félmillió köbméter vörös iszapot be kell fedni gipsszel vagy földdel, hogy megszüntessék a kiporzás veszélyét, majd egy új gátat kell köré építeni. Ezt tanácsolta az a hat osztrák hadmérnök, aki a hétvégén megvizsgálta a létesítményt.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az InfoRádiónak azt mondta: ez az új gát az agyagos rétegig lenyúló, tízméteres oszlopokból és a közéjük emelt kő-, vagy vasbeton falból állna.

Tehát gyakorlatilag egy új tározót építenének a régi köré, attól mintegy 500-1000 méteres távolságban. Tervezése két-három hetet, megépítése három-négy hónapot vesz igénybe Illés Zoltán szerint, a Mal Zrt. szakemberei viszont úgy vélik, hogy egy-másfél évnél korábban nem készülhet el az új védmű.

Az államtitkár szerint az általa "erődítménynek" nevezett új gátat a Mal Zrt. költségén kell felhúzni, és erről egyeztet a céget felügyelő Bakondi György kormánybiztossal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×