Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
322.79
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Martonyi: be kell építeni a NATO rendszerébe a rakétavédelmet

Be kell építeni a NATO rendszerébe az európai rakétavédelmet - foglalt állást Martonyi János magyar külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, az észak-atlanti szervezet külügy- és védelmi minisztereinek együttes tanácskozásán, újságíróknak nyilatkozva.

Fontosnak mondta, hogy megértessék a közvéleménnyel: a rakétatámadás eshetősége nem holnap fenyeget ugyan, de a NATO új, hosszú évekre szóló stratégiájának fel kell készülnie e potenciális veszélyhelyzet kezelésére, ezért van szükség az európai rakétavédelem kiépítésére.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár elképzelései szerint a csapatok védelmét már ma is szolgáló, meglévő rakétavédelmi rendszereket elviselhető költséggel össze lehetne kapcsolni és tovább lehetne fejleszteni úgy, hogy az Európa gyakorlatilag teljes lakott területét oltalmazza. Ehhez a katonai infrastruktúra zömét az Egyesült Államok adná, de a védelmi rendszerbe az oroszok is bekapcsolódhatnának.

A rakétavédelem tervéről a NATO november 19-20-i lisszaboni csúcstalálkozóján kívánnak hivatalosan dönteni. A csütörtöki miniszteri tanácskozások nyomán világossá vált, hogy a szövetség egyes tagjai részéről nem is annyira a rakétavédelem helyeslését illetően van némi bizonytalanság, hanem annak megítélésében, hogy a rakétavédelem kifejlesztésével párhuzamosan rá kell-e lépnie a NATO-nak az Európában tárolt amerikai nukleáris fegyverek fokozatos kivonásának útjára.

Németország erre igenlő választ szeretne adni, és Guido Westerwelle német külügyminiszter most arról beszélt, hogy a lisszaboni csúcsot a leszerelés jegyében kell megrendezni. Hervé Morin francia védelmi miniszter szerint azonban a rakétavédelem semmiképpen nem helyettesítheti, legfeljebb kiegészítheti a nukleáris elrettentést. Franco Frattini, az olasz diplomácia irányítója úgy vélekedett: a franciákat aggasztja, hogy a fokozatos nukleáris leszerelés általános tendenciájának kibontakozása esetén csökkenne azon államok súlya, amelyek atomütőerőt tartanak fenn.

A lisszaboni csúcs másik fő témáját, a NATO stratégiai koncepciójának a tervezetét is megvitatták a csütörtöki brüsszeli miniszteri tanácskozáson. Martonyi János elmondta, hogy az új, elfogadandó koncepció az egyensúlyokra épül, több értelemben is.

Egyensúly van abban, hogy a koncepciótervezet egyfelől megőrzi a NATO hagyományos alapfunkcióját - a tagállamok megvédését támadás ellen -, másfelől kezelni kívánja a nem hagyományos, újszerű biztonsági kockázatokat is. Ugyanígy egyensúlyelemként fogható fel, hogy megmarad a szervezet védelempolitikai jellege, de az új koncepció szintén megfogalmazza a más nemzetközi szervezetekkel partneri kapcsolatokra való törekvés célkitűzését.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×