Infostart.hu
eur:
385.15
usd:
331.79
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Elrendelte a hőségriadót az országos tiszti főorvos

Elrendelte a hőségriadót szerdán az országos tiszti főorvos.

Paller Judit győri sajtótájékoztatóján elmondta, hogy most a Délnyugat-Dunántúl megyéinek kivételével mindenhol érvénybe lép a harmadfokú riasztás - vagyis a hőségriadó -, amely csütörtöktől az egész országra érvényes lesz.

A vasárnap érkező hidegfront hatására talán egy fokozatot enyhíteni lehet majd a riasztáson - tette hozzá.

A harmadik fokozat kapcsán a szakember arról beszélt: felkérik a kórházak, a mentőszolgálat és az önkormányzatok illetékeseit a nagyobb odafigyelésre, valamint arra, hogy készüljenek fel a fokozódó hőség jelentette kihívásokra.

Paller Judit megemlítette: a forróság nem csupán azt jelenti, hogy az átlagosnál többen jelentkeznek az egészségügyi intézményekben, hanem azt is, hogy a magas hőmérséklet a szokásosnál jobban próbára teszi ezek technikai eszközeit, rendszereit.

Arra kérik minden olyan üzlethelyiség, hivatal üzemeltetőjét, ahol légkondicionáló működik, hogy nyissa meg termeit az emberek előtt, hiszen negyedórás vagy félórányi hűsölés is elviselhetőbbé teszi a hőséget.

Az országos tiszti főorvos arra figyelmeztetett: aki teheti, az viseljen világos, könnyű, természetes anyagból készült ruhát, továbbá ne fogyasszon alkoholt és cukros, szénsavas italokat, az előbbiek ugyanis vizet vonnak el, az utóbbiak pedig - puffadást okozva - a légzést nehezíthetik. Célszerű kerülni vagy kisebb szakaszokba osztani a fizikai munkát, szellőztetni pedig este, éjjel és reggel ajánlott.

Aki gyógyszert szed, az konzultáljon orvosával arról, szükséges-e változtatni annak rendjén, valamint különösen figyelni kell a kisgyerekekre, akiknek még nem állt be a vízháztartásuk - sorolta Paller Judit.

Kitért arra: a második riasztási fokozat idején általában 15, a harmadiknál 30 százalékkal nő a halálozások száma, ezek oka éppúgy lehet baleset, mint a hőség okozta túlzott fizikai igénybevétel. A legveszélyeztetettebbek a magas vérnyomással, keringési zavarokkal küzdők, valamint a 65 éven felettiek - jegyezte meg.

Ha a hőhullám szükségessé teheti a katasztrófahelyzet kihirdetését, Paller Judit felhívja az illetékes regionális tiszti főorvosok figyelmét arra, hogy kezdeményezzék a megyei védelmi bizottság összehívását - áll a sajtótájékoztatón kiosztott közleményben, de az országos tiszti főorvos kérdésre válaszolva azt mondta: erre egyelőre nincsen szükség.

A hőség miatti harmadik riasztási fokozatot akkor rendelik el, ha a középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×