Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Megkezdte első ülését az Orbán-kormány

Megkezdte első hivatalos ülését az Orbán-kormány hétfőn 11 óra után a Parlament épületében.

Az új kabinet Orbán Viktor parlamenti főemeleti dolgozószobája melletti Nándorfehérvári teremben tartja ülését. A miniszterek a tanácskozás előtt az 1998 és 2002 között a kormányülések helyszíneként használt, ma az Országgyűlés gazdasági bizottságának üléstermeként funkcionáló helyiségben gyülekeztek, mert az eredeti forgatókönyv szerint ott tartották volna a első megbeszélésüket.

Innen együtt voltak át a Nándorfehérvári terembe.

Az ülésen a kormányfő és a kormánytagok mellett jelen van a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán is.

Hende Csaba honvédelmi miniszter érkezőben "Erőt, egészséget!" köszöntéssel üdvözölte a tanácskozás eredeti helyszíne előtt várakozó újságírókat.

A megbeszélésről délután adnak hivatalos tájékoztatást a második Orbán-kabinet első kormányszóvivői tájékoztatóján, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Nagy Anna kormányszóvivő tart majd, és ahol téma lesz a nap folyamán zajló kormányzati átadás-átvétel is.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×