Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Megbírságolta a Hit Gyülekezetét a Közbeszerzési Döntőbizottság

Részben a saját tulajdonában lévő céget hirdetett ki nyertesnek egy debreceni iskolabővítésnél a Hit Gyülekezet, amelyet ezért 3 millió forintra bírságolt a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

Tavaly júliusban indított egyszerű közbeszerzést a Hit Gyülekezete a debreceni Huszár Gál Gimnázium Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény új épületrésszel való bővítésére. Az építés költsége 204 millió forint, ebből 10 százalék a Hit Gyülekezet saját ereje, míg az állami támogatás 27,5, az uniós támogatás pedig 156,2 millió forint.

A három ajánlattevő közül az összességében legkedvezőbb Alföld Bau 2001 Kft. ajánlata lett a nyertes. A VÁTI Magyar regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. - mint közreműködő szervezet - idén januárban kötötte meg a Hit Gyülekezetével a támogatási szerződést. Amikor március végén a Hit Gyülekezete kérte a támogatás kifizetését, mellékelnie kellett a közbeszerzési eljárás dokumentációját is.

Ebből kiderült, hogy a nyertes cég 50 százalékos tulajdonosa a H&H Procects Kft, amelynek a Hit Gyülekezete a kizárólagos tulajdonosa. Ekkor fordult a KDB-hez a VÁTI.

A KDB megállapította, hogy - a tulajdoni aránytól függetlenül - nem vehet részt a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként olyan cég, amely az ajánlatkérő tulajdonában áll. Itt ez történt, ezért a KDB a jogsértés megállapítása mellett bírságot is kiszabott. Súlyosbító körülmény volt az, hogy a jogsértést már nem lehetett orvosolni, enyhítő körülményként értékelte azonban a KDB azt, hogy a Hit Gyülekezete eddig nem sértette meg a közbeszerzési szabályokat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×