Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Lánczi András: a Fidesz nemcsak erősebb, okosabb is lett az elmúlt nyolc évben

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nemcsak erősebb, hanem okosabb is lett az elmúlt nyolc évben, mert nem csak a kormányzásra figyelnek majd, hanem jól is akarnak politizálni - mondta az InfoRádiónak Lánczi András politológus, értékelve a kormányalakítás napján mondott beszédeket.

Komolyan kell venni a Fidesznek az 1998 és 2002 közötti kormányzás tapasztalatait. Erről Orbán Viktor egyik beszédben elhangzott egy nagyon fontos félmondat, miszerint "kormányoztak, de elfelejtettek politizálni" - jelentette ki Lánczi András.

A politológus szerint ez azt jelenti, hogy belátták: hiába kormányoztak jól abban az időszakban, amit különböző felmérések is igazolnak, mégis elvesztették a 2002-es választásokat, mert nem volt megfelelő a poltikájuk.

A jelenlegi kormányszerkezet, és a visszafogott, tisztelet kultúrájából táplálkozó új politika azt jelenti, hogy valóban mást akarnak, tanulva az elmúlt évek kudarcaiból - tette hozzá.

Az ellenzékről Lánczi András úgy vélekedett: egyelőre nem lehet megítélni, hogy a mostani helyzetben mit jelent ez a fogalom. Ugyanis nincs egységes ellenzék a Parlamentben, és külön-külön erőtlenek a Fidesszel szemben álló pártok. Annak pedig, hogy a Jobbik, az MSZP és az LMP összefogjon, semmi esélye sincs - fűzte hozzá a politológus.

A Kossuth téri szónokok által emlegetett "gyurcsányizmus" végéről Lánczi András azt mondta: itt nem egyetlen emberről és politikáról van szó, hanem egy olyan rendszerről, amely 2004 óta jellemezte az MSZP és az SZDSZ tevékenységét.

Erre még egy darabig lehet hivatkozni: rá kell ugyanis mutatni a Fidesznek, hogy a korábbi rossz politizáláshoz képest mit kell jobban tenniük - fűzte hozzá.

Lánczi András azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc szeretne újra befolyásos politikussá válni, és emiatt karakteres döntéseket hoz: olyanokat, mint például a párját bíráló dolgozat, vagy a "nem" szavazat az állampolgársági törvény szavazásánál.

Ez finoman szólva is a tizenkilencre lapot húzás esete - jegyezte meg a politiológus.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×