Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Duplájára emelte a kormány az árvíz-védekezésre fordítható összeget

Első ülésén a második Orbán-kormány kétszeresére emelte az árvízvédekezésre fordítható összeget, illetve határozott a polgári törvénykönyv módosításával kapcsolatban. A minisztériumok átadásáról átvételéről az ülést követő tájékoztatón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta: jól halad a folyamat.

A kormány kétszeresére emelte az árvíz-védekezésre fordítható összeget, tehát 800 millió helyett több mint 1,5 milliárd forintot kaphatnak a károsult, nehéz helyzetbe került családok - mondta Nagy Anna kormányszóvivő a második. Orbán-kormány első ülését követő tájékoztatón. Hozzátette, az árvízhelyzetről bővebben holnap Pintér Sándor belügyminiszter tart tájékoztatót.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy az új kormány ismét meg kívánja bízni Vékás Lajos professzor 19 tagú bizottságát a polgári törvénykönyv módosításának előkészítésével. Amint arról korábban beszámoltunk, az előző ciklusban Vékás Lajos professzor bizottsága elkezdte ezt a munkát, ám a kormány később felülírta tevékenységüket.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a tájékoztatón újságírói kérdésre elmondta, bízik abban, hogy mivel a bizottságnak korábban már volt koncepciója a Ptk. módosítására, azt csak az időhöz kell igazítani, és viszonylag hamar elkészülnek a munkával.

A kormányzati átadás-átvétel folyamata kapcsán Navracsics Tibor beszámolt arról, hogy a folyamat még jelenleg is zajlik, sőt, több tárcánál holnapig is eltarthat, de például a vidékfejlesztési tárcánál és a honvédelmi minisztériumban már korábban megkezdődött. A minisztériumokat az új kormány részéről az általános jogutód veszi át, ám ezzel nem zárul le a munka, mivel ezután az új struktúrának megfelelően kell szétosztani a feladatokat.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy eddig egy minisztériumból sem érkezett jelzés, hogy a leköszönő apparátus megnehezítené a folyamatot, ha hiányoztak bizonyos dokumentációk, viszonylag hamar korrigálták és pótolták ezeket.

Navracsics Tibor újságírói kérdésre kitért arra is, hogy jövő hét közepére kezdheti meg a munkáját a helyettes-államtitkári kar, így akkorra épülhet ki teljesen a kormányzati apparátus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×