Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Hagyóék előzetes letartóztatását kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség

A pénteken őrizetbe vett Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes, valamint korábbi sajtófőnöke, Horváth Éva és egykori kommunikációs igazgatója Lelovics Ottó előzetes letartóztatását kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség. A vádhatóság szóvivője közölte: a kényszerintézkedésre a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt van szükség.

 Skoda Gabriella elmondta. a három gyanúsított letartóztatását bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, illetve a BKV volt humánpolitikai igazgatója, Szilágyiné Szalai Eleonóra és társai ellen folyó büntető ügyben kérték. Korábban Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az Inforádióban közölte: mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen; vallomást csak Hagyó Miklós és Lelovics Ottó tett. A nyomozás adatai szerint Hagyó Miklós utasításokat adott a BKV egyes vezetőinek, hogy a vállalat számára szükségtelen és előnytelen szerződéseket kössenek. A kifogásolt dokumentumokat - egyebek mellett - a HÉV utas tájékoztató rendszerének kiépítésére és a 4-es metró beruházásával kapcsolatos tanulmány elkészítésére kötötték.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×