Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Mégsem épít utat az állam a Balatonringhez

Visszavonja az állami sztrádaberuházó azt a közbeszerzési felhívást, amit a sávolyi Balatonringhez vezető út megépítésére írt ki - értesült az Index. Az állami cég ezt megerősítette, mondván: nincs meg a pénz az út építésére, és az ügy már nem kerül a kormány elé márciusban.

A sávolyi Moto GP-pálya építését támogató állami kezdeményezések újabb dominója dőlt el: az Index értesülései szerint mégsem épül meg az eredetileg tervezett módon, közpénzből a Balatonringet a 7-es főúttal összekötő út. A kivitelező kiválasztására az állami sztrádaberuházó, a NIF Zrt. március elején írt ki közbeszerzési eljárást, ám lapunk értesülései szerint az ajánlati felhívást napokon belül visszavonják.

Forrásaik szerint az állami útépítő cégnél - ahogyan több más állami társaságnál is - már korábban szívesen kihátráltak volna az ügyből a projekt támogatásának jogi aggályai és várható következményei miatt. Úgy tudják, a NIF eleve csak egy minisztériumi elvárás, egy decemberi keltezésű levél nyomán írta ki a közbeszerzési eljárást a múlt héten.
Az Index értesülését megerősített Fazakas Orsolya, a NIF kommunikációs igazgatója. Mint elmondta, már eldöntötték, hogy az ajánlatkérési felhívást visszavonják, ez a visszavonás a jövő héten jelenik meg. Megjegyezte azt is: cégüknek a közlekedési tárca 2009. december 3-i keltezésű levele rendelte el az útépítési tender kiírását. A minisztériumi levélben 2010. június 26-i dátum szerepelt befejezésre elvárt határidőként.

A most még érvényes tenderfelhívás szerint az állami költségvetés terhére megvalósuló beruházás két részből állna. Egyfelől át kellene építeni nagyjából hétszáz méteren az M7-es autópálya sávolyi csomópontjának összekötő ágát, hogy az közvetlenül csatlakozhasson a 7-es főúthoz. A második feladat egy 250 méter hosszú földút átépítése aszfaltburkolatú műúttá.

A pályázati felhívás szerint a munkával idén június 15-re kellene elkészülni, ami útépítéssel foglalkozó szakemberek szerint szinte lehetetlen elvárás, ahogyan az egyik szakértő fogalmazott, "ez egy nagyon szigorú, nagyon nehezen betartható határidő". Az eredményhirdetést ugyanis április 29-re, a szerződéskötést május 19-re tervezték, ami akkor is szinte tarthatatlan határidő lett volna, ha nem lenne bekódolva a rendszerbe az, hogy a közbeszerzési eljárás eredményét - mint az elmúlt időben számos más út- vagy vasútépítési tenderét - megtámadják.

Maga a NIF is úgy érzi, hogy csak nagyon feszített tempóban épülhetett volna meg az út a minisztériumi elvárások szerint kiírt tender alapján. Az állami útépítő cégnél ráadásul úgy látták, hogy a beruházás finanszírozása sem biztosított. Ez a projekt ugyanis várhatóan nem kerül be a kormány ügyrendjébe március 31-ig - márpedig ez előfeltétele lett volna annak, hogy áprilisban eredményt hirdethessenek. Ezért a NIF élt azzal a közbeszerzési törvényben foglalt jogával, hogy az ajánlattételi határidőig visszavonja a tenderfelhívást - mondta Fazakas Orsolya.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×