Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Bencze József: A rendőrség még bírja a korrupció elleni harcot

A rendőrség az elmúlt évben háromszor annyi korrupciós ügy vizsgálatát fejezte be, mint egy évvel korábban - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány.

A befolyással való üzérkedés miatt indult eljárások száma is másfél-kétszeresére növekedett tavaly - tette hozzá Hajdúszoboszlón a magyar-román rendőr-főkapitányi találkozón részt vevő Bencze József altábornagy.

Megjegyezte: a gazdasági rendészeti szervek becsülettel teljesítik feladataikat együttműködve a pénzügyi bűnelkövetéseknél nyomozati jogkörrel rendelkező vám- és pénzügyőrséggel.

"Bírjuk még" - mondta Bencze József, hozzátéve, ha így megy tovább, akár arra is sor kerülhet, hogy meg kell erősíteni a gazdasági rendőrséget.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×