Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

BKV: Százmillió forintba került a HÉV hibás kijelző-rendszere

Százmillió forintot fizetett ki a BKV a szentendrei HÉV vonalán - a Batthyány tér és Békásmegyer között - kiépített utastájékoztató rendszerre, amely azonban az alapvető elvárásoknak sem tesz eleget - olvasható a belső ellenőrzés által készített jelentésben, amely pénteken került az MTI birtokába.

A BKV a kivitelezést végző C.C. Soft Kft. szerződésével kapcsolatban indított vizsgálatot, amely megállapította, hogy a szerződés 2007. júliusi megkötésekor, illetve a projekt teljes folyamata alatt "több esetben olyan indokolatlannak tűnő intézkedések születtek, amelyek nem a BKV érdekeit tartották szem előtt".

Kiemelték, hogy a versenyeztetés, a szerződéskötés, majd a szerződés módosítása, a műszaki átadás-átvétel, a hiánypótlások, valamint a teljesítésigazolások aláírása és a számlák befogadása, kifizetése során is több "értelmezhetetlen, és vélhetően hibás döntés és intézkedés történt".

Az ügyintéző és lebonyolító Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató volt, aki ekkor beruházás-lebonyolítási irodavezetőként dolgozott. A kontrolling szerint hibát követtek el akkor, amikor a C.C. Softot hirdették ki győztesnek, mivel nem rendelkezett megfelelő referenciákkal, és 85 millió forintos vállalási díja nem sokkal volt alacsonyabb a BKV előtt már ismert másik cégénél. A szerződést később módosították is, és az már nem 85, hanem 99 millió forint plusz áfás díjat tartalmazott.

A belső vizsgálat megállapította azt is, hogy a nyertes, még a teljesítés megkezdése előtt, szerződésmódosítást kért, amelynek értelmében más - elvileg jobb képminőségű - kijelzőt építettek volna be, cserébe viszont az átadási idő jelentősen, 2007 szeptemberéről 2007. október végére módosult, a műszaki tartalom pedig csökkent, az ugyanis már nem tartalmazta a szoftverkapcsolat kiépítését. Ezt a szerződésmódosítást Antal Attila, korábbi vezérigazgató engedélyezte.

Bár a műszaki átadás-átvétel megtörtént, és erről jegyzőkönyvek is készültek, a rendszer jelenleg is próbaüzemben működik, mert nem tudta teljesíteni a 30 napos hibátlan működést. Ezek ellenére a pénzügyi teljesítés megtörtént, az első teljesítésigazolási dokumentumot aláírták, kifizették a rész-számlákat és a végszámlát is.

A belső ellenőrzés szerint a BKV valószínűleg jogszerűen tudná kötbérfizetésre kényszeríteni a kivitelezőt, de ez a vizsgálat lezárultáig nem történt meg, és a BKV semmilyen érdekérvényesítő eszközzel nem élt.

Az ellenőrök bejárták a HÉV érintett szakaszát, és azt tapasztalták, hogy a kijelzők egyharmada nem működött, az alapvető elvárásoknak sem tesznek eleget. Mint írták, ennek oka az lehet, hogy normál igénybevételre tervezett LCD tévéket használtak, azok üzemi hőfokát pedig egy utólag beszerelt kézi meleglevegő-fújó készülékkel biztosították.

Ezek alapján a belső ellenőrzés azt javasolta a BKV-nak, hogy tegyen feljelentést, illetve egyéb jogi intézkedéseket, hogy a kifizetett összegeket vissza tudják perelni.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×