Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.48
bux:
139944.07
2026. június 30. kedd Pál

Csere: Hagyó Miklós helyett Katona Tamás

Katona Tamás pénzügyi államtitkár indulhat Hagyó Miklós helyén, Budapest 18-as számú választókerületében az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként - erősítették meg szocialista politikusok.

Hagyó Miklós XII. kerület szocialista elnök kedden mondott le a jelöltségről, a budapesti lista befutó helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról. A lemondásra az MSZP budapesti elnöksége kérte fel a BKV-botrány miatt.

A politikus szerdán annyit mondott: az elnökség egyhangú javaslatot tesz a jelölt személyére a kerületi küldöttgyűlésnek. Az MTI úgy tudja, hogy a testület még a héten összeülhet.

Katona Tamás - nem befutónak számító helyen - rajta van az MSZP országos listáján is. Katona Tamás korábban a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt, 2003-tól 2004-ig kabinetfőnök a Miniszterelnöki Hivatalban, 2004 óta a Pénzügyminisztériumban dolgozik.

Hagyó Miklós az MTI-nek hangsúlyozta: kerületi elnökként és az MSZP tagjaként mindent megtesz azért, hogy minél többen voksoljanak jelöltjükre és a szocialista pártra.

A kedden történtekkel kapcsolatban azt mondta: nehéz helyzet és nehéz döntés volt, de rengeteg SMS-t, e-mailt és levelet kapott; ezek megerősítették abban, hogy folytatnia kell a munkát.

Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×